Egy kis település életében csak ritkán adatik meg, hogy országosan közismert és népszerű együttest láthat vendégül. Az „1989/2019 30 éve szabadon” programsorozat kapcsán azonban lehetőségük nyílt az országos megemlékezésbe, ünneplésbe való bekapcsolódásra. Font Sándor országgyűlési képviselő közbenjárásával, a Miniszterelnökség jóvoltából, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével támogatást nyert a Csigaház Közhasznú Alapítvány a Szabadságkoncert megrendezésére Csengődön.

Az esemény 2021. július 17-én, a Dankó Pista Művelődési Ház mögötti téren került megrendezésre, mely díjmentesen volt látogatható. A rendezvény fővédnöke: Font Sándor országgyűlési képviselő, míg a színpadi műsorok háziasszonya Supka Éva volt. 

Leblanc Győző és Tóth Éva operetténekesek
-Hirdetés-

A Nyári falunap minden korosztály számára kínált kikapcsolódási lehetőséget. Színpadra lépett: Leblanc Győző és Tóth Éva operetténekes és a Fangler’s zenekar. Zenés gyermekműsorral várta a gyereket a Palinta Együttes, majd pedig élőben zenélt a Solti Ifjúsági Fúvós Zenekar. Azonban a legtöbben mégis az esti Bikini koncertre voltak kíváncsiak. A hírességek után DJ Kecsa zenéire szórakozhattak a vendégek. 

A Palinta Együttes műsorának a gyerekek is aktív részesei voltak
Térzene a Solti Ifjúsági Fúvós Zenekarral
A Bikini előtt a feltörekvő tehetséges zenekar, a Fangler’s lépett fel
A szabadságkoncert sztárvendégére, a Bikini együttes fellépésére sokan voltak kíváncsiak

Mivel koncertet szervezhettünk, legelőször a Rolls Frakció, majd pedig a Rolls-hoz és Csengődhöz való kötődése kapcsán D. Nagy Lajos, a Bikini együttes jutott eszünkbe, hiszen az együttesre jellemző a szabadságvágy kinyilvánítása. Többször kitűztük a Szabadságkoncert időpontját, de a járványveszély miatt újra és újra el kellett halasztanunk. Most, 2021-ben pedig az óvintézkedések módosulásával lehetőségünk nyílt arra, hogy kibővítsük ezt a rendezvényt. Így lett a Szabadságkoncert Nyári falunappá Csengődön, a szabadság jegyében. Ez esetben a szabadság fogalma már nem csupán a harminc éve történtekhez, a Bikini és a Rolls Frakció által megénekelt szabadságvágyhoz, de a vírusveszély okozta bezártság, korlátozottság kapcsán közelmúltunkhoz – a korábbiakhoz képest biztosan mindenki számára – fokozottabban hozzátartozik. Ezért is öröm számunkra, hogy a Nyári falunap minden korosztály számára kínál kikapcsolódási lehetőséget – mesélte Pájer Ildikó, a Csigaház Közhasznú Alapítvány elnöke. 

A helyszínen működő vendéglátóknál többféle étel- csülök pékné módra, brassói aprópecsenye, gyros, hamburger – és ital várta a falunap vendégeit

A délután folyamán a csengődi Tájház két új tárlattal várt minden hagyománytisztelő látogatót a helyszínen, ahol Németh Mihályné és lelkes önkéntesek vezették körbe az érdeklődőket. 

A Tájházra is sokan kíváncsiak voltak, melynek történetéről Németh Mihályné mesélt az érdeklődőknek

A zenei és gyerekprogramokon kívül ajándék meglepetéssel is készültek a faluközösség számára.

A Csigaház Közhasznú Alapítvány elnöke, Pájer Ildikó babazászlókat adott át Pivarcsi Csaba polgármester és a településen élők számára. 

Supka Éva a rendezvény háziasszonya, Pivarcsi Csaba polgármester, Pájer Ildikó Csigaház Közhasznú Alapítvány elnöke 

Font Sándor országgyűlési képviselő is kapott ajándékot Pájer Ildikótól. Kabátjára a hatáskörébe tartozó 29 település címeres jelvénye került fel. 

Font Sándor és Pájer Ildikó

Az esemény és a helyszín biztosításáért a polgárőröknek is köszönetet mondott Pivarcsi Csaba


Főtámogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Főszervező: Csigaház Közhasznú Alapítvány
Szervező, támogató: Start Szociális Szövetkezet, Csengőd
Szervező, támogató, a rendezvény házigazdája: Csengőd Község Önkormányzata

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (227 db kép)
MEGOSZTÁS