2021 július utolsó szombatján megrendezésre került, a várva-várt családi nap, melyet előző évben a vírus nem tett lehetővé. Soltszentimre Község Önkormányzata, a Soltszentimrei Általános Iskoláért Alapítvány és a Csonka-Torony Alapítvány közös szervezésében valósult meg.

-Hirdetés-

Frissítő tornával kezdték a napot Ferenczy Évivel, majd ügyességi akadályversenyen vehettek részt a jelentkező csapatok. Tájékozódási futásra is lehetett jelentkezni, melyet a Szegedi Vasutas SE bonyolított le. A természetvédelem játékos ismertetésére Morvai Edina által került sor, a Kiskunsági Nemzeti Park támogatásával. A Vöröskereszt közreműködésével elsősegély nyújtási ismereteket szerezhettek az óvodások, iskolások. Mézes kalács díszítésére Bujdosó Istvánné irányításával volt lehetőség, valamint a Kalocsai Népművészeti Egyesület segítségével a kalocsai pingálást ismerhették meg az érdeklődők. Egész napos programok vártak mindenkit: arcfestés, lovaglás, ugrálóvár, íjászat, darts is volt. 

Helyben készült finomabbnál-finomabb ételeket lehetett vásárolni, volt birkapörkölt, szarvas- és vaddisznópörkölt, valamint halászlé és a résztvevőknek babgulyás. A büfében kapható volt még lángos, palacsinta, hot-dog, sültkolbász, wimpy, üdítő, fröccs, szóda, melyek megvásárlásával a Soltszentimrei Általános Iskoláért Alapítványt támogatták.

Délután a nemezelést mutatta be Kajatiné Schantl Júlianna. Vesztergám Miklós tárogató hangversenyét hallgathatták a jelenlévők a késő délutáni órákban, majd ezt követte a focimeccs, melyet a NŐS és NŐTLEN csapatok alkottak. 18 órától Kothencz Lajos énekes előadását hallgathatták az érdeklődők, mely megalapozta a hangulatot a hajnalig tartó utcabálhoz, melyen a zenész Oroszi Sándor volt.

Fotók és cikk: Vargáné Ujvári Erzsébet

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS