Várva várt nap jött el a kis elsősök számára Soltszentimrén is. 2021. szeptember 1-jén 8:30-kor a 8. osztály tanulói kísérték be a legkisebbeket az iskola udvarára, majd Tóth Sándor pedagógus köszöntötte a megjelent diákokat és szüleiket.
 
 
A végzős diákok nevében Kovács Réka köszöntötte az iskola diákjait és az elsősöket, akiknek ajándékkal is kedveskedtek.
Balog Istvánné Klári néni örömmel köszöntötte a kicsiket, akiket Ő vett a szárnyai alá.
Hirs-Kovács Szilvia védőnő felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi intézkedéseket ne felejtsék el a gyerekek betartani és vigyázzanak továbbra is saját és társaik egészségére.
Schantlné Farkas Júlianna iskolaigazgató ismertette  a 2021/2022-es tanév rendjét és az éppen zajló felújítást pár mondatban.
A ünnepség zárásaként Klári néni bekísérte az osztályterembe az elsősöket, és minden osztályfőnök a saját osztályát.
 
A 2021/2022-es tanév osztályfőnökei: 
1-2. osztályban: Magyarné Gelencsér Edit
2. osztályban tanító: Balog Istvánné
3-4. osztály: Hubertné Chudi Katalin
4. osztályban tanító: Harcsás Sándor
5. osztályban: Dezső Győző
6. osztályban: Kovács Erika
7. osztályban: Berei Zsolt
8. osztályban: Tóth Sándor
 
Írta és a képeket készítette: Vargáné Ujvári Erzsébet 
 
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS