A körömlakkot az autófényezés, a műkörmöt a fogpótlás ihlette, a francia manikűrrel pedig gyári munkások fedték el a koszt.
Kínában már i.e. 3000 évvel is foglalkoztatta az embereket a körmük színe, ekkor méhviaszból, zselatinból, tojásfehérjéből és gumiarábikumból kutyultak körömfestéket, i.e. 600-ban pedig a kínai császárok aranyra és ezüstre mázolták előkelő karmaikat.
Az ókori Egyiptomban is nagy hangsúlyt fektettek erre a rituáléra, a fáraók hosszú, aranyozott pótkörmökkel akartak isteneikhez hasonlóvá válni. Kleopátra, a történelmi szépségikonok legősibb úttörője ebben is kitűnt: porcelánporból készült, ragasztóhoz hasonló anyaggal rögzített körmöket viselt. A színeknek régen megvolt a maga szimbolikája: az uralkodók körmüket hennával mélyvörösre, az alacsonyabb rendűek viszont halványabb színűre festették.
A hadvezérek szájuk színéhez hasonlóra pingálták körmeiket a csaták előtt, a babiloni papok pedig arany körmöket helyeztek fel királyaikra utolsó útjukon.
Az ókori római és görög népeknél először a tehetős férfiak manikűröztek, külön lábápoló rabszolgákat tartva. Ők is hennázták, illetve arannyal-ezüsttel vonták be körmeiket.
Az indiai nők is feltalálták magukat: ők i.e. 500-ban kezdték el egy rovar váladékával festeni az ujjaik végét.
A középkor emberét nem izgatta a körömápolás (egyedül a Ming-dinasztia tagjai díszítették feketére és vörösre körmeiket, rizspapírral vagy selyemmel bevonva, porcelánporral erősítve), a reneszánsz korban is csak ímmel-ámmal foglalkoztak ezzel. Mondjuk nem csoda, hogy nem volt a mindennapi rutin része, hiszen az akkori körömápolási tárgyak inkább hasonlítottak kínzóeszközre, mint használati tárgyra.
A 17. századi Júdeában szörnyen fájdalmas eljárással szépítették körmeiket: a körömlemezbe tűvel festékanyagot juttattak, gyakorlatilag kitetoválva azokat, így a körmök eleve festve nőttek tovább.
A kíméletes manikűr fogalmát Franciaországban dr. Sitté, Fülöp Lajos király lábápoló orvosa vezette be az 1800-as évek elején. A királyi orvos fogászati eszközökből körömreszelőt és spatulából körömágyápolót készített, valamint rózsafa pálcikával tolta vissza a körömbőrt, a fényezésről pedig különféle pasztákkal gondoskodott.
A 20. században már elterjedt a körömvágó olló és a fémreszelő használata, sőt, a köztudatba került a fertőtlenítés intézménye is. Megjelentek a csiszolóporos reszelők, körömbőr eltávolítók, folyékony lakkok.
A körömlakk az 1920-as években jött létre az autóiparnak köszönhetően. Ugyanis Henry Ford autófestékjei ihlették a találmányt. Jellemző a korra a vörös, mandula alakú köröm, végén egy finom ezüst csíkkal vagy a Gatsby stílus: amikor csak a köröm közepét festik ki, a körömholdat és a körömszéleket natúran hagyják. Ráadásul az iparosodás miatt a gyárakban egyre több nő dolgozott, akiket zavart a folyton piszkos körmük látványa, ezért fehérre festették a körmeik végét, ez lett a francia manikűr őse. Gondoltad volna, hogy prózai praktikum állt az immár elegánsnak számító stílus mögött?
A körömlakkozás igazi forradalmát 1932-től számítjuk, ekkor dobta piacra Charles Revlon és kémikus testvére, Joseph Revlon világ első pigment tartalmú körömlakkját, amely rengeteg színben volt kapható. Ebben az esetben is autófényezésre használt, nitrocellulóz tartalmú festéket használtak erre a célra.
A modern műköröm története egy bagatell eseménnyel vette kezdetét: egy fogorvos rágni kezdte a körmeit, és szégyenében kipótolta a hiányos vagy sérült darabkákat a fogászatban használt alapanyagaival. Igaz, ez még kezdetlegesnek bizonyult, de némi sufni-tuninggal végül feltalálta a tip elnevezésű, saját körömre kenhető anyagot, amelyet forgalmazni is kezdett 1934-től.
A hollywoodi filmipar maximalizmusa hamar kitermelte az igényt a tartós körömpótlásra. Igen ám, de az ’50-es évek vendégköröm-ragasztásai hiába mutattak ideig-óráig jól a vásznon, hosszútávon csúfos eredménnyel jártak. A színésznők sorra sokkot kaptak, ahogy a lenőtt pótlásokat csipesszel eltávolítva meglátták alatta a besárgult, begombásodott körmeiket. Ekkor még ugyanis gyerekcipőben járt a manikűr-tudomány, és nem voltak ismertek azok az eljárások, amelyekkel a baktériumokat és nedvességet távolították el a körömfelszínről a műkörmök felhelyezése előtt.
A nagy áttörést a ’70-es években dr. Stuart Nordström fogorvosnak köszönheti a nőtársadalom, ő találta fel ugyanis azt az új technológiát, amely már ellenállt a háztartási oldószereknek és a sárgulásnak. Az ötlet – mint oly sok esetben – egy véletlen folytán született, amikor egy páciense megjegyezte a doktor úrnak, hogy a fogába behelyezett ideiglenes tömésnek pont olyan illata van, mint a porcelán körmök építéséhez használt anyagnak. Kísérletezései eredménye lett a ma is használatos, UV fényre kötő alapanyag, a zselé.
Akkoriban jöttek rá mások is, hogy a műfogsorjavító anyagok kapóra jönnek a porcelán, avagy akril műkörmök építéséhez egyaránt. Ennek lényege, hogy egy gyorsan száradó, kétkomponensű masszát visznek fel spatulával a körömre, amelyet száradás után formáznak. Hatalmas harcok kezdődtek meg az akril- és zselépiacon, de akkora volt az igény, hogy azért jutott minden gyártónak egy-egy szelet.
Magyarországon kissé késve, a ’80-as években indult be a műköröm-biznisz. Ekkor jelentek meg hazánkban az első alapanyaggyártók és forgalmazók, valamint megindultak az elméleti és gyakorlati képzések.
Az énekesnőt annyira megfogta ez a téma, hogy kitanulta a szakmát és 1986-ban megnyitotta az első magyar műkörmös szalont.
Az elmúlt három és fél évtizedben pedig annyira berobbant a köztudatba ez a szépség-tuning, hogy immár mi sem természetesebb, ha valaki különleges műkörmöket vagy géllakkot hord a kezén.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu/Tóth Noémi, youtube.com
