A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a Kecel FC gárdája hazai környezetben lépett pályára. Az együttes arra készült, hogy három vereséget követően megszerezzék az első győzelmüket.

 

-Hirdetés-

A keceliek a szeptember 12-én lejátszott találkozó alkalmával a Faddikor-Kiskunhalasi FC gárdáját látták vendégül, akik ellen 3-1-re (2-0) nyertek: Gerner – Willy, Lakatos-Lengyel, Sendula P., Torma, Sibalin, Brindza, Sendula J., Csáki, Herczeg, Kiss Sz.

A találkozó gyászszünettel kezdődött, amely során a Kecel FC korábbi játékosára, a napokban 66 éves korában elhunyt Mezei Ferencre emlékeztek.
A találkozó elején kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán és a keceliek a 15. percben az első kapuralövésből megszerezték a vezetést (1-0). Ekkor Sibalin Dániel kapott egy indítást, ami után a kapusra vezethette a labdát, és a hálóőr felett szép mozdulattal átemelve talált a kapuba. A 20. percben tovább növelte előnyét a keceli csapat, amikor egy szöglet után nagy védelmi hibát követően, a hosszú oldalon a kapufa mellett állva fejelt gólt az üresen hagyott Willy (2-0). A 32. percben szépíthettek volna a kiskunhalasiak, de a Brindza Tamás szabálytalansága miatt megítélt büntetőt követően, Fenyvesi Kristóf a labdát nagy erővel a felső lécre lőtte.

A szünet után voltak nagy gólszerzési lehetőségei a kiskunhalasiaknak, a hazai oldalon pedig Torma Barnabás és Sibalin Dániel hagyott ki óriási helyzetet. A 82. percben Sibalin Dániel két védőt is kicselezve lőtte a labdát közelről a bal alsó sarokba, amivel eldöntötte a mérkőzés sorsát (3-0). A vendégek a 88. percben tudtak szépíteni, amikor Dordevic Slobodan lőtte szép mozdulattal a labdát védhetetlenül a kapu bal oldalába (3-1).

Összeségében megérdemelt hazai győzelem született, de meg kell említeni, hogy mindkét oldalon maradt ki több igen nagy gólszerzési lehetőség.

Csáki Róbert – Kecel FC játékosedzője:

-Nagyon rossz előjelekkel vártuk a találkozót, hiszen három vereséget követően fogadtuk a kiskunhalasiakat, akik ellen a mai napon csak a győzelem volt az elfogadható eredmény a számunkra. Úgy gondolom, hogy magabiztosan nyertük meg a találkozót, de a helyzeteket tekintve maradtak még bennünk további gólok. A mai napon jól tudtuk kialakítani a helyzeteinket, viszont a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk. Döntő volt a mérkőzés kimenetele szempontjából, hogy 2-0-ás vezetésünknél büntetőt hibáztak a kiskunhalasiak, és így nem tudtak visszajönni a mérkőzésbe. A kétgólos vezetésünket ezt követően magabiztosan őriztük, a harmadik találatunk pedig eldöntötte a találkozót. Meg kell említenem, hogy az első fordulóban Patai Balázsnak egy ütközést követően elrepedt a koponyacsontja, ami miatt még most sem tudunk rá számítani, és sajnos sérülés miatt Vata Zalán sem lépett pályára.
Nagyon remélem, hogy ezt a győzelmet továbbiak folytatják, és el tudjuk érni a célként megfogalmazott 5-8. helyek valamelyikét.

Agócs Zoltán – Faddikor-Kiskunhalasi FC edzője:

-Sérültek és egyéb okok miatt többen hiányoztak ma a csapatból, ezért igen tartalékosan tudtunk pályára lépni. A mérkőzés végeredménye és a mutatott játék nagyban jellemzi a jelenlegi helyzetünket, ahogyan érkeztünk erre a fontos találkozóra. Megérdemelten győzött ma a Kecel csapata, de a helyzeteinket ki kellene használnunk és a védekezésben nem szabad olyan nagy hibákat elkövetnünk, mint amelyek a bekapott góljainknál voltak.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)