A Kiskőrösi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és minősített magánlaksértés miatt vádat emelt két férfival szemben, akik arcot takaró maszkban, éjjel törtek rá otthonukban a sértettekre, majd vascsővel és viperával bántalmazták őket. Áldozataik ellenállása miatt azonban végül értékek nélkül távoztak.

 

-Hirdetés-

A vádirat szerint a két férfi 2021. január 29-én, éjjel 2 órakor, arcukon sapkából kialakított maszkot viselve megjelent a sértettek keceli házánál. Egyikük lekapcsolta a villanyórát, majd a kopogásra felfigyelő, illetve ajtót nyitó sértettet a ruhájánál fogva megragadta, és ököllel megütötte. Ezután mindketten bementek a házba, és az előzőleg támadóan fellépő vádlott egy 66 cm hosszú vascsővel a kezében a bent tartózkodó és álmából felriadó nőtől aranyat és pénzt követelt. Az asszony segítségét kiáltott, mire megjelent a férje. A két rabló azonban rátámadt, vascsővel és viperával ütötték, amitől a férfi beesett a fürdőszobába. Ezután mindkét támadó visszament a hálószobában fekvő nőhöz, aki védekezésképpen rátámadt egyikükre és letépte arcáról a maszkot. Ő ekkor a kezében lévő vipera lendítésével előbb összetörte a csillárt, majd az asszony térdére, hátára, végül az ágyra ütött.

A csörömpölésre az addig a másik vádlottal a szomszéd szobában dulakodó férj is megjelent és a feleség támadójára rontott. A sértettek védekezése miatt végül a rablók meghátráltak és anélkül távoztak, hogy bármit elvittek volna. A sértettek a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló horzsolásos, repesztett sérüléseket szenvedtek.

Az ügyészség a két férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével és minősített magánlaksértés bűntettével vádolja, ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

A fotók a helyszíneléskor készültek.

Forrás: ugyeszseg.hu 

MEGOSZTÁS