A megemlékezők fáklyákkal, mécsesekkel vonultak az iskolától a parkban felállított kopjafáig tegnap délután 17 órakor Kaskantyún. Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét. Ezután az iskola vezetője, Lajkó Németh Andrea köszöntötte az egybegyűlteket, majd felkérte Újházi Zsolt József polgármester urat ünnepi beszéde megtartására, melyből a hallgatóság történelmi áttekintést kapott, s az 1956. októberi események részleteibe is bepillantást nyerhetett. Kérésre a kaskantyúi kopjafa történetét is hallhatták tőle.

Az általános iskola tanulói és pedagógusai versekkel és énekekkel emlékeztek a forradalom- és szabadságharc pesti fiataljaira, az életüket is áldozó hősökre.

-Hirdetés-

Az evangélikus egyház részéről Agárdi- Nagy Györgyné, Nagy Veronika lelkésznő ünnepi gondolatait mondta el. „Szép, hazafias cselekedet megállni az ’56-os áldozatok emléke előtt, mert ekkor felidézzük, mit is vállaltak, tettek, szenvedtek ők a szabadságért, hazánkért. Minket is gazdagítanak, s tanítanak a hazaszeretetre.”

Podmaniczky Imre plébános úr a szabadság fontosságát, annak aktualitását hangsúlyozta. Móra Ferenc: A másik csaló című elbeszélését hozta fel példának az apró áldozatvállalásokra, melyekre napjainkban is szükség van.

Koszorút helyezett el: Újházi Zsolt József polgármester és Kiss Tibor képviselő az önkormányzat, Lajkó Németh Andrea, Agárdi- Nagy Györgyné és Podmaniczky Imre atya az iskola és az egyházak, Vinczéné Mezei Beáta és Orosziné Kiss Ildikó a SZMK nevében.

A megemlékezést mécsesek gyújtásával, s a Boldogasszony Anyánk című katolikus énekkel zárták. Folytatásként a polgármesteri hivatalba vonultak át, ahol szeretetvendégséget tartottak.

Köszönet a szervezőknek, szereplőknek, a megemlékezésen résztvevőknek, s a finomságok készítőinek.

 

Túrmezei Erzsébet: Szánd meg, Isten, a magyart!
(részlet)

„Isten, áldd meg a magyart!”
-énekeljük egyre veled.
Hiszen nagyobbat kérni nem lehet,
mert az áldás nyomán bőség terem,
mert az áldás vészben védelem,
viharos nap után boldog derű,
tőle édessé lesz a keserű,
acélozza a lankadt, gyenge kart.
Új meg új reménnyel énekeljük
teveled: „Isten áldd meg a magyart!”

 

A szöveget és a képeket a kaskantyúi általános iskola munkatársai készítették. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS