Tázlár Község Önkormányzata 2021. november 07-én 10:30-ra hívta a szépkorúakat a Tázlári Művelődési házban megrendezésre kerülő Idősek Napja rendezvényre.

Az „Együtt egy szebb jövőért” elnevezésű EFOP-os pályázat támogatásával megrendezett eseményen 11 órától nosztalgia nóta és operett műsorral Tóth Éva és Leblanc Győző műsorát láthatták a résztvevők. Ezt követte Bán Róbert polgármester úr köszöntője, aki elmondta, hogy mivel igyekszik segíteni a falu időseit:

„ Ahogyan családjuknak, úgy az önkormányzatnak is nagyon fontosak Önök, akik évtizedekig ezért a községért dolgoztak.
Minden évben mi is igyekeztünk újabb és újabb lehetőségekkel bővíteni az Önök ellátását, mindennapjaik kényelmesebbé tételét. Ezért működtetjük a szociális házi segítségnyújtási szolgáltatásunkat a rászoruló bel- és külterületi lakosok számára, ezt segítjük a nemrég pályázaton nyert kisbusszal. Ezért indítottuk be már 5 éve a tanyagondnoki szolgáltatásunkat is melynek keretében a felsőtelepi és külterületi időseink kapnak segítséget egy másik pályázaton elnyert kisbusszal. Ezért főzünk naponta időseinkre a szociális étkeztetésünk keretében, s biztosítjuk nekik is kedvező áron az ebédet. ”

-Hirdetés-

Felújítottuk az orvosi rendelőt, hogy megfelelő környezetben legyen elérhető a háziorvos és a fogászati kezelés.
Segítő Kezek program keretében már több, mint 3 éve támogatjuk a falu 65 év feletti korosztályát, a kiosztott laptopokkal és az interneten keresztüli napi kapcsolattartással.
Szociális tűzifapályázaton keresztül igyekszünk minden évben segíteni rászoruló nyugdíjasaink számára is az otthon melegének fenntartásában.
Bán Róbert Tázlár Község polgármestere

Örömmel biztosítottunk és biztosítunk helyet a nyugdíjas klubok összejöveteleinek, rendezvényeinek az itteni leszigetelt- és a rövidesen Felsőtelepen is megújuló művelődési házunkban is. Községi rendezvényeinkbe is szívesen vonjuk be időseinket a kézimunkaklub és az asszonykórus tagjain kívül is, a tapasztalatok, hagyományok, értékek átadásába.”

Kiemelte a polgármester a védekezés és megelőzés fontosságát, ami Tázláron is helyben elérhető ingyenesen:
„Fontos, hogy vigyázzunk magunkra, egymásra, szomszédjainkra is, akik még bizonytalankodnak a harmadik védőoltás felvételét illetően. Segítsük őket azzal, hogy elmondjuk, hogy ők is fontosak nekünk, a családjuknak, szeretteiknek, s ne kockáztassanak, amikor mindenki számára itt helyben is ingyenesen elérhető a harmadik oltással a fokozottabb védelem.”

Majd a következő jókívánsággal zárta beszédét:
„Kívánok szerető, gondoskodó gyermekeket, vidám CSOK-os unokákat, egészséges, COVID és INFLUENZA mentes napokat mindannyijuknak!”

A köszöntés a 80 év feletti lakosok, illetve a 90 év felettiek és a legidősebbek megajándékozásával folytatódott. Akik közül a jelenlévő Csontos Eleknének és Jusztin Jánosnak a polgármester a jelenlévő képviselőkkel személyesen adta át az ajándékcsomagot.

Ezután következett az ünnepi ebéd és a közös beszélgetés.

A szépen feldíszített művelődési házban a polgármesteri hivatal dolgozói és a Segítő Kezek tázlári képviselői szolgálták fel a helyi konyha által főzött levest, marhapörköltet és a szomszédos településről érkező krémest.

Gratulálunk a szép hagyomány-ápolásáért!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (84 db kép)
MEGOSZTÁS