Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt akár 20 százalékkal is drágulhat, méterenkénti ára így elérheti a 7000-8000 forintot.  A lucfenyő méterenként 4000-5000 forintba, az ezüstfenyő 5000-6000 forintba kerül majd, de egyre több helyen darabárat határoznak meg az eladók.
    
Közölték, Magyarországon az emberek évente 1,8-2 darab millió karácsonyfát vásárolnak, a szervezet abban bízik, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat az árusítás is. Az értékesítés nagyrészt faiskolai árudákban, közterületeken és online történik.
    
Kiemelték, az országban mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. A fák kitermelése november második felében kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták.
    
Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki. Ugyanakkor jelezték, a nordmann fenyő iránti, évek óta erősödő keresletre válaszul, az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítették a magyar gazdálkodók is, így idén ebből a fajból széles választék várja a vásárlókat.

-Hirdetés-

A szakmaközi szervezet úgy véli, célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert azokat csak decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek.
    
Felhívták a figyelmet a műfenyőkre is, amelyek zömében Kínából érkeznek, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk, ráadásul a tapasztalatok szerint általában 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről-évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.

(mti)
A kiemelt kép illusztráció.

MEGOSZTÁS