Kihirdették 2021. december 8-án, szerdán a harmadik alkalommal kiírt Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjait, a neves szakemberekből álló zsűritől 15 pályázó kapott díjat.

A Magyarország 365 fotópályázat párak ötletéből, és ezrek szenvedélyéből született. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei pályázatra minden korábbinál több, közel 37 ezer pályamű érkezett, amely bizonyíték arra, hogy a járvány nehéz időszaka sem törte derékba a kezdeményezés erejét” – hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón.
A következő hónapokban a tervek szerint az alkotásokat több helyen is bemutatják a nyilvánosságnak. Még ebben a hónapban elindul a válogatott fotókat tartalmazó kiállítás a pesti belvárosi Duna-parton – tette hozzá az államtitkár.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyarország 365 fotópályázat díjátadóján (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Dömötör Csaba végül azzal a gondolattal fejezte be beszédét:
Ha majd megnézik az a műveket, látni fogják, hogy a pályázat képei nem bárhol készültek, hanem valahol. Azon a helyen, amely az otthonunk. Ezerféle nézőpontból és tízezernyi árnyalatban mutatják meg Magyarországot, de egy dolog közös bennük: a kötődés ahhoz az országhoz, amelyet oly sokan szeretünk. A képek nem a tökéletességről szólnak, azt ezen a világon hiába is keresnénk, hanem egy olyan közösségről és környezetéről, amely minden napi nehézség ellenére nagy reményekkel tekinthet a jövőbe.
 
-Hirdetés-

Ha elidőzünk egyik-másik alkotás előtt, könnyen megszilárdul bennünk a meggyőződés: ha ilyen érzelmet fakasztó tájaink, ilyen sokszínű közösségeink és ilyen időtálló építészeti örökségünk van, semmi okunk a kishitűségre, annál több a büszkeségre.”

Díjak a Magyarország 365 fotópályázat ünnepségén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A pályázatra egyedi képekkel vagy sorozatokkal lehetett jelentkezni három – természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek – kategóriában. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki. Az első helyezettek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer forintos, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos díjazásban részesülnek.

A zsűri elnöke idén Kaiser Ottó fotográfus volt, tagjai Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa; valamint Szecsődi Balázs fotográfus.

  • A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Lőrincz Ákos Ködhatár, második helyezettje Esteban Sanchez Tejivócímű képe lett, harmadik helyezést ért el Daróczi Csaba Szélhajtó küszök című sorozata. Közönségdíjat kapott Kiss Márton Start című fotójáért. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Makovics Kornél Viharvadászat című sorozata kapta.
A természet és táj kategóriában Daróczi Csaba (b) Szélhajtó küszök című sorozatával nyert harmadik helyezésért veszi át a díjat Potyó Imre (j) környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, a zsűri tagjától a Magyarország 365 fotópályázat díjátadó ünnepségén, 2021. december 8-án (Fotó: Dömötör Csaba Facebook-oldal)
  • Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Kovásznai Balázs Több millió év egy képen, a második díjat Horváth Zsolt Megyeri híd című képe, harmadikat pedig Németh Gyula László Tópark című sorozata kapta. Közönségdíjat nyert Rizsavi Tamás Budapesti metró című alkotása. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Bella László A magányos kápolna című képe kapta.
Az épített és tárgyi örökség kategóriában Több millió év egy képen című alkotásával nyertes Kovásznai Balázs (b) átveszi a díjat Haris László fotóművésztől, érdemes művésztől, a zsűri tagjától a Magyarország 365 fotópályázat díjátadóján 2021. december 8-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
  • Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett Egy verseny margójára című képével, a második Dusha Béla Tisztelgés a tudósnak, a harmadik pedig Szmolanka Leszja Nekem a Balaton című képével. A közönségdíjat Papdi Balázs Hőlégballonok Szegeden és környékén című fotója nyerte el. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Zsoldos Alexandra Az igen után, az Operaház különdíját Kerekes M. István Start című fotója kapta.
Életképek kategória harmadik helyezettje Szmolanka Leszja (b) Nekem a Balaton című képével. A díjat Keleti Éva (j) Kossuth-díjas fotográfus, a zsűri tagja adta át a Magyarország 365 fotópályázat díjátadó ünnepségén, 2021. december 8-án (Fotó: Dömötör Csaba Facebook-oldal)

A beérkezett pályaművek közül kiválasztott 60 legjobb alkotást szerdától december 22-ig megtekinthetik az érdeklődők az Eiffel Műhelyházban.

Résztvevők a Magyarország 365 fotópályázat díjátadó ünnepségén a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában 2021. december 8-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A díjazott soltvadkerti természetfotós, Daróczi Csaba közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette közzé:

 

Daróczi Csaba Szélhajtó küszök című díjnyertes sorozata

Ez úton is gratulálunk a sikeres pályázóknak, díjazottaknak! Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő években is lesz térségünkből díjazott fotográfus a neves pályázaton.

Forrás, képek: MTI, Csaba Daróczi Facebook, Dömötör Csaba Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS