MEGYEHÁZATV PODCAST – HALLGATNI ARANY

“Két folyó közt”

-Hirdetés-

Hallgasson bennünket vasalás, vezetés, tanulás és akár munka közben is! A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat stúdiójának podcast csatornája Önnel lehet az élet minden területén, a nap minden percében és megismerheti megyénk színes életét. A MegyeházaTv stúdióbeszélgetéseit elérhetővé tettük a legismertebb podcast csatornán, ahol a temérdek zenei felhozatal mellett, az élet számos területéről kínálunk érdekes és értékes tartalmakat. Kövesse adásainkat a Facebook és a Youtube után már a Spotify tartalommegosztó szolgáltatáson keresztül is!

Szeretnénk szélesíteni azok körét, akiket bár érdekelnek a beszélgetős műsorok, de életkoruk, munkájuk miatt a hagyományos hírforrásokat nem, vagy nehezen érik el. Stúdiónkba olyan vendégeket hívunk meg hétről-hétre, akik szakmai tevékenységükkel, közéleti szerepvállalásukkal, művészetükkel hatással vannak az itt élőkre, szebbé, színesebbé teszik mindennapjainkat.

Megszólaltatjuk a megyei intézmények, szervezetek, hatóságok vezetőit, akik munkájuk révén élhetőbbé, biztonságosabbá teszik Bács-Kiskunt. Beszélgetünk olyan közösségi vezetőkkel, akik munkájuk által erősítik a megyei identitástudatot, közösségeink összetartozását.

Bemutatunk jó gyakorlatokat, amelyek mintául szolgálhatnak az élet számos területén. Jó példákat hozunk a gazdaságfejlesztésre, a klímavédelemre, az értékek és a hagyományok éltetésére, őrzésére.

Célunk, hogy egy témájában, mondanivalójában igényes tartalommal szolgáljuk megyénk lakosságát a „Két folyó közt” podcast csatornánkkal.

Eddig 5 beszélgetést tettünk elérhetővé, amely hétről-hétre bővül. Megtalálhatják dr. Farkasinszki Lóránttal készült beszélgetés mellett, Kis János evangélikus lelkész, és Görbe László piarista plébános adventi gondolatait. A régészet mindenki sikertörténete címmel, a Katona József Múzeum igazgatójával, Dr. Rosta Szabolccsal beszélgetünk. Megismerkedhetnek Bárth János nyelvésszel, aki a megyei helynevek után kutat, valamint Csík Jánossal beszélgettünk, múltról, jelenről, jövőről.

Hallgasson bele Ön is a megye hangjába!

https://open.spotify.com/show/4fMDIYXvs5GVX6sxuV8IZd?fbclid=IwAR10wC9mNiJuobWfvFkl-nN4nk3PLiWr3JM0v7O1LoQtcEpfaVnWxeHveFw

Sajtóközlemény, Bács-Kiskun megyei Önkormányzat
2021.12.16.
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira