2021.12.18-án, szombaton került megrendezésre az akasztói Falukarácsony. A lakosok legnagyobb örömére idén a járványhelyzet ellenére sikerült megrendezni a programot és ismét együtt ünnepelhetett a falu apraja nagyja. A szombati napon a programsorozat elérte a negyedik, egyben az idei év utolsó állomását.

-Hirdetés-

A karácsonyi műsort Csehi Zoltánné – az akasztói Faluház igazgatónője – nyitotta meg. Köszöntője után, Suhajda Antal polgármester gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját, majd ünnepi beszéde következett. A műsor a legkisebbekkel folytatódott; a helyi Óvodából érkező Süni csoport tagjai foglalhatták el a színpadot, varázsolták el szüleiket és a vendégeket. Beszedics-Reményi Flóra és Erős Rebeka óvónénik segítették az óvodások felkészülését. Ezt követően a zeneiskola tanítványai repítettek minket a zene varázslatos világába. A diákokkal együtt zenélt felkészítő tanáruk Fuchs Attila is. A következő műsorszám is a zenéről szólt, amihez tánc is társult, amit az akasztói Kunszt József Katolikus Iskola diákja mutattak be. A koreográfiát tanáruk, Szőke Vivien táncpedagógus tanította be nekik.

A nap sztár vendégei Varga Feri és Balássy Betti volt, akik először léptek színpadra Akasztón. A két sztárvendég a kellemes hangjukkal és jól ismert dalamokkal remek hangulatot teremtettek.

Az idei évben is, a „Csalj mosoly egy kisgyermek arcára” nevet viselő kezdeményezésnek, és a falu adományozóinak köszönhetően egy gyermek sem távozott üres kézzel. A gyerekek lelkesen keresték új kedvenc játékaikat. A program a Főtéren folytatódott, ahol az Akasztói Borbarát Borrend Egyesület ünnepi gyertyagyújtása következett, majd az adventi forralt bor ünnepével várták a kilátogatókat. Így forralt borral, meleg teával és szendviccsel vártak mindenkit. A bevételt idén is jótékony célra fordítják: a covid járványban árván maradt gyermekeken kívánnak segíteni a szervezők.

Ismét egy remek program részesei lehettek a falubeliek, amit még a járványhelyzetnek sem sikerült meghiúsítania. Az adventi programsorozat remek alkalmat adott arra, hogy minőségi időt töltsünk el ismerőseinkkel, családtagjainkkal és együtt hangolódjunk az ünnepi időszakra.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (87 db kép)
MEGOSZTÁS