Kecel Város Önkormányzata decemberben hirdette meg 9. alkalommal a FLORA fotópályázatot, amelyre ezúttal a Kárpát-medence virágairól készített természet- és makrófotókat vártak. A felhívásra rekordszámú fotó érkezett: 76 felnőtt és 10 ifjú fotós összesen 385 képet küldött be az ország minden tájáról és határainkon túlról is.

Az eredményhirdetést a kezdetektől a magyar kultúra napjához kapcsolódva rendezik, melynek alkalmából kiállítás is nyílik a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban. Ez alkalommal a vírushelyzetre és a távoli pályázókra tekintettel az eseményt a helyi média rögzítette, és január 22-én a Kecel Városi Televízió adásában és Youtube csatornáján tekinthették, tekinthetik meg. A tárlat személyes látogatására február 5-ig van lehetőség.
 
Az ünnepi műsorban Haszilló Ferenc polgármester szólt a kultúra napjáról és a fotópályázatról, majd megnyitotta a kiállítást. Dalokkal Szarvas Panni énektanár, a Bajai Fiatalok Színházának tagja közreműködött.
Jelen pályázatra sokan első alkalommal neveztek, ezért a FLORA Virágfesztivál főszervezője, Gyalogné Klajkó Eszter beszélt Kecel legnagyobb fesztiváljáról, a fotópályázat megrendezésének ötletéről és 9 év alatti alakulásáról.
A zsűri tagjai ezúttal is Benedek Imre, a keceli BI-Design Reklámstúdió tulajdonosa, Kecskeméti Károly kiskőrösi fotós és Varga Eszter keceli alkalmazott fotográfus voltak.
A szervezők szeretettel emlékeztek Nánai István keceli fényképészmesterre, aki 2019-es haláláig minden évben szakmai tanácsaival segítette a megvalósítást.
A díjakat, ajándékokat – Kecel Város Önkormányzata mellett – az Integrál-Hat Kft, a Pintér Művek, a Compana Kft, a Dolce Vita Pizzéria és Étterem, a keceli Műszaki Áruház és a Fürtös Vendéglő ajánlotta fel. A képek kiállításához a BI-Design Reklámstúdió nyújtott segítséget.
 
Valamennyi pályázónak – akik Erdélyből, a Vajdaságból, Hollandiából és az ország minden tájáról küldtek képeket – emléklap és szerény ajándék postázásával köszönik meg a részvételt.
A kiállítást február 5-ig egyénileg lehet megtekinteni a keceli művelődési házban, nyitvatartási időben. A látogatási szándékot kérjük jelezzék a 78/420-344 telefonszámon!
 
Köszönet illeti a zsűri tagjait, a támogatókat, valamint a Városi Könyvtár és Művelődési Ház munkatársait, akik berendezték a kiállítást és a felvételt hangosították, valamint a Kecel Városi TV-t a felvétel lehetőségéért.
A kiállítás zárását (február 5.) követően pedig – a távolról érdeklődők informálására – valamennyi kiállított fotót megtekinthetnek a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás Facebook felületen.
 

 
A díjazott alkotások fotóival hamarosan kiegészül cikkünk.
 
Forrás, képek: FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás facebook oldal. Az eredményhirdetés fotóit Varga Eszter készítette.
 
-Hirdetés-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS