“Viharálló szerelem” címmel tartott előadást február 5-én Kecelen Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Az országszerte ismert szakember előadására több mint háromszázan voltak kíváncsiak Kecel és környékéről. A Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete ezzel az eseménnyel kapcsolódott az immáron 15. alkalommal megszervezett Házasság Hete programsorozathoz.

-Hirdetés-

Dr. Mihalec Gábor méltán elismert szakember a párkapcsolatok területén, ugyanis több sikerköve és népszerű előadásai mögött évtizedes tudományos kutatómunka és párkapcsolati terápiás praxis áll. Legújabb könyve, a “Viharálló szerelem” címmel a Házasság Hete hivatalos könyve volt 2021-ben. Munkájának erős motivációja az, hogy szenvedélyesen hisz a házasságok felépítésének és helyreállításának lehetőségében, de az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a kapcsolat nem működik magától. A kapcsolatban lévők felelőssége a működtetése.

A “Viharálló szerelem” témakörben hangzott el keceli előadása is, melynek alapjául az a karanténkutatás szolgált, melyet a pandémia első hullámában végzett 1255 fő bevonásával. A kutatásában arra szeretett volna választ kapni, hogy mely tulajdonságok jellemzőek azon párokra, akik a nyomás hatására együtt maradtak és miben különböznek azoktól a pároktól, akiknek a kapcsolatát megviselte ez az időszak. A résztvevők hét kulcsot kaptak a harmonikus kapcsolat erősítéséhez. Ezek a kulcsok a házasság különböző területeinek karbantartásáért és építéséért felelősek. Néhány terület, amit megemlített az előadó: kommunikáció a házasságban, konfliktuskezelés, intimitás megélése, pénzkezelés, rend és ápoltság az életünkben, valamint az érzelmi kapcsolódás és a hitbeli spirituális erőforrásaink, az ún. reményfaktor. Az előadás különlegessége abban is megnyilvánult, hogy a tudományos kutatásának eredményei életszerű történetekkel lettek érthetőbbek és hitelesebbek a hallgatóság számára.

Az előadás végén a résztvevők kérdései és a vastaps egyértelmű jelzés volt, hogy Dr. Mihalec Gábor által képviselt szakmai tudásra igen nagy szükség van, így várhatóan a közeljövőben újra Kecelre látogat majd. Az előadás utólag is megtekinthető az MPE Keceli Gyülekezetének YouTube és Facebook oldalán is.

Forrás: MPE Keceli Gyülekezete

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira