2022. február 9-én két év kihagyást követően ismét megrendezték Kecskeméten az úszók számára a Diákolimpia megyei döntőjét. A versenynek a Kecskeméti Városi Uszoda 50 méteres medencéje adott helyet. Amint arról már beszámoltunk, Kiskőrösről több diák is szép eredménnyel zárt, így ők ott lehetnek az országos döntőben, mely március 19-20-án kerül megrendezésre Debrecenben.

Kapcsolódó cikk
KEVI-s sikerek a megyei úszóversenyen
KEVI-s sikerek a megyei úszóversenyen
Tegnap rendezték meg Kecskeméten a Diákolimpia megyei döntőjét, ahol a KEVI is képviseltette magát. Tanulóik több versenyszámban is eredményesen szerepeltek,...

A versenyen a kiskőrösi Antal Mirjam is részt vett, akiről mostanában kevesebbet hallottunk. Mirjam az elmúlt tanévet a Kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium tanulójaként kezdte, valamint Kiskunhalason folytatta az úszást is.

Kapcsolódó cikk
Antal Mirjam a kiskőrösi úszótehetség, aki 2015 óta rendületlenül gyűjti az érmeket
Antal Mirjam a kiskőrösi úszótehetség, aki 2015 óta rendületlenül gyűjti az érmeket
A helyi sportéletben kevésbé jártas személyek számára is ismerősen csenghet a csengődi származású Antal Mirjam neve, aki fiatal kora ellenére...
-Hirdetés-

A Diákolimpián két egyéni számban indult, melyeket magabiztosan, egyéni legjobb idővel meg is nyert, így kvalifikálta magát az országos döntőre 100 méter gyorson és 100 méter háton is. 

Ez úton is sok sikert kívánunk minden egyes indulónak!   

Képek: Antal György

MEGOSZTÁS
Írta: vira