Tavaly decemberben az adventi ablaknyitogató kezdeményezést nagy nyitottsággal fogadták a csengődiek, ennek sikerén felbuzdulva vágott bele ezúttal egy télbúcsúztató programba Szabó-Husvéth Renáta. Most is sokan – aprók, fiatalok és idősebbek – csatlakoztak a közösségi programhoz.

-Hirdetés-

 

–Úgy értesültem, hogy Csengődön nincs kifejezetten farsangi népszokás, így aztán kitaláltuk, hogy legyen! – kezdi Renáta. – Amint az adventi program esetében, most is azzal a mottóval hirdettük meg a télűzőt, hogy „Nem mágia, nem bűvölet csupán összefogás és szeretet!”. Mert én hiszem és vallom, hogy ennyi elég ahhoz, hogy megmozduljanak, akiket egy téma, egy esemény érdekel. Egy remek alkalom, hogy ha nem létezik még farsangi hagyomány Csengődön, akkor csináljunk! Mindig azt halljuk, hogy őseink mit csináltak mit hagytak ránk. De egyszer mi is ősök leszünk. Mi mit hagyunk az utókornak? – fogalmazott Renáta.

A résztvevők a művelődési ház melletti téren gyülekeztek, ahol a szervező kis csapat tagjai egy meglepetéssel is készültek: ijesztő-vidám banyaként némi pajzánságot sem nélkülöző táncukkal örvendeztették meg a közönséget, akik közül sokan öltöttek jelmezt.

Kereplőkkel, csörgőkkel, kolompokkal és egyéb hangkeltő eszközökkel vonultak át a tájházhoz, ahol Csengődi Csongor, a telet megszemélyesítő bábu is „csatlakozott” a csapathoz. Meghallgatva a farsangi népszokásokról szóló ismertetőt, továbbvonultak a télűzők, és az egyes állomásokon vidám, szórakoztató és minden korosztályt megmozgató játékokba vonták be a résztvevőket a szervezők, akik mindenütt meg is énekeltették és táncoltatták a közönséget. A végállomáshoz, a sportpályához érkezve mindenki tűzbe hajíthatta azt a cetlit, melyre felírta a dolgot, melytől szeretne megszabadulni és a telet jelképező báb, Csengőd Csongor is a tűz martalékává lett, magával vitte minden bajunkat, bánatunkat. A rendezvény szeretetvendégséggel, hangulatos beszélgetéssel zárult.

–Köszönet a csengődieknek a sok-sok támogatásért: a finomságokért, a szervezésben és megvalósításban való részvételükért, a ráfordított idejükért és persze a lelkes részvételükért – mondta Szabó-Husvéth Renáta. – Úgy gondolom, hogy a kitűzött cél, hogy űzzük együtt el a telet különböző rítusokkal, építsük a közösséget, és ebben a kifordult világban, a nagy rohanásban legalább pár órára teremtsünk valami jót, emlékezeteset, teljesült, mert aki itt volt, jól érezte magát – zárta szavait Renáta.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (127 db kép)
MEGOSZTÁS