A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézmény Tagóvodája 2021. őszén csatlakozott a „Biztonságos Óvoda” programhoz az ORFK – Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. A program 2016-ban indult, célja, hogy az óvodákban ösztönözze és segítse a közlekedésre nevelés megvalósítását és ehhez támogatást adjon az óvodapedagógusoknak a munkához egy Módszertani csomaggal, mely beépíthető a későbbiekben az óvodák nevelési programjába. Az imrehegyi tagóvodában Sendula Erika koordinálta ennek a programnak a lebonyolítását, melyről beszámolt hírportálunknak.

Ezen cím eléréséhez a nagycsoportos gyerekekkel szemléletes, gyakorlati feladatokat végeztünk játékosan egyéni és csoportos formában, melyet megelőzően megbeszéltük a legfontosabb közlekedési szabályokat. A tevékenységeket a csoportszobában és a szabadban végeztük a következő témaköröket érintve: láthatóság és védőfelszerelések, irányok, távolság meghatározása, az út részei, közúti jelzőtáblák.
A gyerekek élvezték a feladatokat, ügyesen dolgoztak mind egyénileg, mind csoportosan.  A csomagban készhez kapott memóriakártyák segítségével a gyerekek megismerkedtek a legfontosabb jelzőtáblákkal, amelyeket a séták során felismertek és megneveztek. A feladatok megkezdése előtt egy úgynevezett ”monitoring” kérdőívet töltöttek ki az óvódások, mellyel fel tudtuk mérni a közlekedéssel kapcsolatos előzetes ismereteiket. A program zárásaként ugyanazokkal kérdésekkel újra kitöltötték a kérdőívet, ekkor már az új ismeretek elsajátítása után. A gyerekek ügyesen dolgoztak és tudásuk bővült a biztonságos közlekedésről.

-Hirdetés-

A kérdőíveket és a tevékenységek során készült fotókat továbbítottuk a program szervezőinek. Mindezek után sikeresen elnyertük a Biztonságos Óvoda címet igazoló plakettet, melyet 2022. február 15-én a Bács- Kiskun megyei Rendőr- Főkapitányság  címzetes zászlós rendőrétől, Baltás Adrienntől vehettük át, aki korábban már járt óvodánkban a biztonságos közlekedéssel kapcsolatosan beszélgetett a gyermekekkel.

Ezúton is köszönjük, hogy részt vehettünk a Biztonságos Óvoda programban és csatlakozhattunk ahhoz a több, mint 800 óvodához az országban, akik szintén elnyerték ezt a címet.          

Írta: Sendula Erika, óvodapedagógus
Képek: II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézmény Tagóvodája

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (3 db kép)
MEGOSZTÁS