2022. március 15-én, a ’48-as forradalom alkalmából rendezett csengődi megemlékezés a helyi általános iskola ötödik osztályosainak ünnepi műsorával vette kezdetét.

A diákok – Branstetter Levente, Bedő Félix István, Boldizsár Ferenc, Gyenizse Balázs, Haga Alexandra, Haga Béla, Jánni Milán Dominik, Kelemen Hunor Ákos, Rezes Flóra, Szabó Nóra, Varga Ágnes Virág és Velez Míra Viktória – a forradalom és a szabadságharc nagyszerű eseményeit is felidézték, megjelenítve a kisember hősies áldozatát is. A műsor rendezője és a gyerekek felkészítője Németh Istvánné volt.

-Hirdetés-

A megemlékezés a községháza épületénél folytatódott, ahová gyertyákkal, fáklyákkal vonult át az ünneplő közösség. Itt Juhász László, a Dankó Pista Férfikórus tagja tolmácsolásában a Honfoglalás című dal, majd a kórus – Dobó Sándor, Juhász László, Király Attila, Szűcs László, Tóth Attila és Ujvári Ignác – előadásában a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dal hangzott el.

A megemlékezésen Pivarcsi Csaba polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Beszédében kiemelte a hazaszeretet jelentőségét, mely – mint mondta – a haza iránt érzett kötelesség teljesítésében, saját érdekeink mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban is megmutatkozik.

„Az 1848-ban elhangzott jelmondat ma is nagyon aktuális: legyen béke, szabadság és egyetértés! – zárta szavait a polgármester. Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (69 db kép)
MEGOSZTÁS