A megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 16. fordulójában a Csengőd vendége a bajnoki címre is esélyes Kecel FC II. gárdája volt. A találkozó esélyesének egyértelműen a vendégek számítottak, azonban a Csengőd két vesztes mérkőzés után szeretett volna egy bravúrt elérni hazai pályán. Amelyhez közel is álltak, azonban egy vendégszabadrúgás megpecsételte a sorsukat.

-Hirdetés-

Nagyon aktívan kezdtek a hazaiak. A 17. percben a vezetést is megszerezték. Nagy Erik futotta le védőit a bal szélen majd a kapus mellett középre gurított ahol érkezett az egyik új igazolás Kovács Zsolt a hazai csatár közelről lőtt a vendég kapuba 1-0. Öt perccel később újra Kovács volt eredményes azonban a találatot a játékvezető les gyanánt érvénytelenítette. A 33. percben Kovács nagyszerű passzal szolgálta ki Antal Ádámot, aki a bal sarkot vette célba azonban a vendég hálóőr Tóth Tibor bravúrral védett. Ezek után vendég részről egy Bleszák kapufa, és egy nagy helyzet maradt ki, amikor is Oroszi és az erre a meccsre a hazai kapuba beálló Zorics mentett együttesen a gólvonalról. A 40. percben azonban már kapitulált a hazai védelem. Bleszák Csaba bal oldali szöglete után Hugyecz Péter bólintott közelről a hazai hálóba 1-1.

Kovács Zsolt a csengődiek egyik új szerzeménye szerzett vezetést a hazai csapatnak

A második játékrészben az első nagy ziccer negyed óra eltelte után alakult ki. Farkas Dávid egy labdaszerzés után tört a keceli kapura. A támadó jól szolgálta ki a jobb oldalán érkező Kovács Zsoltot, aki nagy helyzetben lőtt fölé. A 70. percben vendég részről Sipiczki nagy löketét védte bravúrral a beugró kapus Zorics Márk. A 80. percben Oroszi László jó huszonöt méterről elvégzett szabadrúgását bokszolta ki, Tóth Tibor a keceliek kapusa. Amikor már úgy nézett ki, hogy a Csengődnek sikerül kihúznia a találkozót akkor jött Vágó Andor a 87. percben. Harminc méterről elvégzett szabadrúgása után a labda mérnöki precizitással kötött ki a bal felsőben. Mesteri szabadrúgás volt 1-2.

Hugyecz Pétert a keceliek egyenlítőt találatának szerzőjét támadja Kovács Zsolt

A hazai Csengőd, ha jobban sáfárkodik a helyzeteivel, akkor akár a mérkőzést is megnyerhette volna. A Kecel kettes gárdája pedig nagyon fontos három pontot szerzett a bajnoki címért folytatott harcban.

Csengőd SE – Kecel FC II. 1-2

Csengőd SE: Zorics, Czere (Farkas), Nagy E., Antal, Kovács Zs. (Vászon Zs.), Vászon G., Pukansky, Szili, Kovács M., Széhn, Oroszi vezetőedző: Szabad Zoltán.

Kecel FC II.: Tóth T., Prucser, Hugyecz P. (Kolompár), Vágó, Kovács N. (Vancsics), Bleszák, Sipos, Varga F., Balog Z., Lantos (Doszpod F.), Hatvani vezetőedző: Doszpod Ferenc.

Szabad Zoltán vezetőedző – Csengőd SE: – Boldogság ez jut eszembe először erről a mérkőzésről még akkor is, ha kikaptunk. Hiszen ha így fogunk játszani, akkor a következő fordulókban be fogjuk húzni a mérkőzéseinket. Megint kaptunk az utolsó pillanatokban egy harminc méterről megítélt kézgyanús szabadrúgást. Szerintem ezt nem kellett volna lefújni. Ettől függetlenül egy jól eltalált lövés volt, amivel végül is behúzta az ellenfél a mérkőzést. Az első félidőben, ha berúgjuk a helyzeteinket és vezetünk 3-0-ra, akkor nem ez lett volna. Ez sajnos folyamatos probléma nálunk. De haraptunk és lelkesen játszottunk. Meg vagyok elégedve a csapatommal és az ellenféllel is. Egy sportszerű, hajtós kis mérkőzést játszottunk, ami még hozzátartozik a mai mérkőzéshez, hogy az első számú kapusunk munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott itt lenni. Míg a másik kapusunk pedig egyéb ügyben nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Így végül egy mezőnyjátékosnak Zorics Márknak kellett beállnia a kapuba. Plusz már a félidőben az egyik védőmet le kellett cserélni sérülés miatt. Gratulálok a Kecelnek és további sok sikert kívánok nekik!

Doszpod Ferenc vezetőedző – Kecel FC: – Egy nagyon lelkes Csengőddel találkoztunk. Úgy gondolom magunknak tettük ezt a találkozót nehézzé. A játékban sajnos elmaradtunk attól, amit igazán tudunk, végül meglett a három pont, ami a lényeg. De ezen mindenképpen javítanunk kell, mert sajnos ez egy nagyon gyenge produkció volt részünkről. A srácok kicsit könnyelműen vették. Arról beszéltünk, hogy rúgjunk gólokat, de a találatok nem igazán jöttek. Sőt ugye lekontráztak minket a góllal, mely után nehezen tudtunk észhez térni. Leblokkolt mindenki, egymással foglalkoztak a srácok és nem a játékkal. Ezen javítanunk kell. De a lényeg, hogy végül meglett a három pont.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS