Március 19-én már tartottak egy adománygyűjtő élményautózást Kecelen, ahol a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat számára gyűjtöttek.
A már hagyományosan megtartott edzőnapokon, ezen a hétvégén az autók tesztelése és az edzés mellett folytatódott a László Erika által kezdeményezett és megvalósított adománygyűjtő élményautózás is.

„Jelezték felénk a kezdeményezést, amire azonnal igent mondtuk, és teljes vállszélességgel álltunk mellé. Egyébként is terveztük az edző hétvégét, amivel most már minden szezont kezdeni szeretnénk.

Orcsik Szabolcs és Flaisz Nándor
-Hirdetés-

Egyszerre megy a pályán az élményautóztatás és az edzés. Szinte verseny körülmények szerint működik a pálya, van karbantartás, irányítás és ne kelljen, de mentő is.

A részvételt illetően meghatároztuk a létszámot, maximum 25 autót engedélyeztünk naponta, de mivel a szombatunkat elmosta az eső, így vasárnapra is maradtak. Vasárnap olyan 30 autó róhatta a köröket” – számolt be hírportálunknak Flaisz Nándor elnökségi tag.

László Erika (balról) az adománygyűjtő élményautózás szervezője

Az élményautóztatásban reszt vettek: László Bertold, László Botond, László Belián, Orosz Gábor, Speedzone, Dobszay Győző, Bobek Sándor, Farkas Dávid és Ispán Patrik

A szervezők ez úton is hálásan köszönik a Kecel Ring élményautózás résztvevőinek felajánlásaikat és az adományt!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (73 db kép)
MEGOSZTÁS