„Így történik Akasztón, immár sok év óta, nyílik a Faluház és szól a magyar nóta. Szépen csengő dallamok, nem holmi hahota, ez a messze földön híres, Sziki Laboda.”

 

-Hirdetés-

Supka Éva versével nyitotta meg Solymos Attila műsorvezető a Sziki Laboda Magyarnóta Estet, amelyet immáron a hetedik alkalommal – 2022. április 9-én -rendeztek meg a solti nagy rónaságon az Akasztói Faluházban. A nagy sikernek örvendő rendezvényen nemcsak helyiek, hanem a környékbeli településekről is érkeztek fellépők, akik a számukra legkedvesebb magyarnótájukat adták elő zenekari kisérettel, a nagyérdemű közönség bevonásával. A fellépőknek két zenekar biztosította az élőzenét, az egyik az akasztói Vízkereszt Citerazenekar, a másik pedig a solti Alberczki Sándor és Zenekara volt.

A tavalyi évben a járványhelyzet elszakította egymástól az énekeseket és a közönséget, ami nem vetett árnyat az idei évi rendezvényre. A nézőtér megtelt.

A műsor felkonferálása után Suhajda Antal polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

A köszöntőt követően a teremben lévők együtt énekelték el a „Még azt mondják Akasztóba…” című nótát, amely megteremtette az est alaphangulatát. A nyitó nótát követte a fellépők egyéni, páros vagy hármas műsorszáma következett.

Gál Tamás – Kunszentmiklósról

A solti nagy rónaságon
Kocsmárosné, szép csárdásné

Szappanosné Erzsi – Kunszentmiklósról

Eresz alatt fecskefészek
Eresz alatt fészkel a fecske

 Ujvári Ignác és Ujvári Anna – Akasztó

A csitári hegyek alatt
Új a csizmám

 Letoháné Rózsika – Akasztó

13 fodor van a szoknyámon
Zöld erdőben

Sárai Szabó László – Solt

Szépen úszik a vadkácsa
Halljátok cigányok

Dérné Manyi – Solt

Anyám, édesanyám
Rózsa, rózsa, labdarózsa

Nagy Sándor és unokája Németh Doroti – Akasztó

Még a búza
De jó prímás van itt a csárdában

 Gál János – Kunszentmiklósról

Kéket nyílik a tavaly nefelejcs
Csak még egyszer igazán

Gubánné Éva – Akasztó

Valamikor néked vittem
Látod babám

Simony Gyula – Dunaújváros

Zöld erdőben de magos
Szeretőt keresek

Kárpátiné Marika – Dunatetétlen

Nem akarsz a kisfalunkban
Tudod babám, mit fogadtál

Németh György és unokái legifjabb Németh György, Németh Hunor – Akasztó

Nagy a feje, búsoljon a ló
Nád a háza teteje

Fazekasné Erzsi – Solt

Messze van a kicsi falum
Csak, csak, csak az esik

Vértesi Nagy Ferenc – Iváncsa

Jaj, de szép kék szeme van magának
Friss a csárdás, jó a nóta

Égető Ilonka – Tázlár

Szerelemből sosem elég
Túl a Tiszán

Turú Gyula – Kaskantyú

Ahogy én szeretlek
Húsznak tíz a fele

Suba Sári – Kiskőrös

Az én jó apámnak
Szép a rózsám

Az estnek minden résztvevője győztes volt, hiszen fülbemászó dallamokat hallhattunk zseniális előadásban. Minden fellépő emléklapot és ajándékot kapott, valamint a kísérő zenekarok tagjainak is megköszönték a kimagasló teljesítményüket, továbbá a nyolcadik születésnapját ünneplő akasztói zenakart is felköszöntötték.

Megható pillanata volt a rendezvénynek az, amikor minden résztvevő, kiegészülve a település elöljáróival, a színpad elé állt és búcsúdalra fakadt. A közönség meghálálva ezt a szép gesztust, felállva, nagy tapssal, énekszóval csatlakozott a nótázáshoz. A hangulat a tetőfokára hágott.

Ez még nem minden; a szervezők a közönségre is gondoltak, műsor után mindenkit vendégül láttak az előtérben megterített asztaloknál. Az eseményt  Csehi Zoltánné, a művelődési ház igazgatója szervezte. 

 

A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a segítők, és a támogatók közreműködését, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (122 db kép)
MEGOSZTÁS