A Városi Könyvtár és Művelődési Ház a magyar költészet előtt több programmal is tisztelgett. 2022. április 7-én Érzések és sugallatok” címmel Mohácsi Attila a Győri Nemzeti Színház színészének, és Kerecsényi Éva kortárs költőnek a verses-zenés műsorát tekinthették meg a jelenlévők a jeles alkalomra készülve. A költő versei mellett ismert világslágerek voltak hallhatók Mohácsi Attila előadásában. A verses-zenés műsor a líra hangján szólt szerelemről, érzésekről.

Április 11-én a költészetnapi megemlékezés folytatásaként Radvánszki Tibor művésztanár a Napfény íze” című kiállításának megnyitójával és ünnepi műsorral várták az érdeklődőket.
-Hirdetés-

A költészet és a művészet kapcsolatáról és a vallásból eredő gyökereikről Dr. Fekete Szabolcs címzetes apát, plébános úr osztotta meg gondolatait a közönséggel. Többek között elmondta, hogy a szentírás önmagában a hangzó költészet, hogy a korai századokban megjelent ábrák, formák szimbólumai a művészet nyelvén a kereszténység azonosítását szolgálták. A vallásban a művészet minden ága, a zene, a festészet, a szobrászat és a költészet egyaránt jelen van.

A közös pont a művészet és a vallás között az, hogy mind a kettő arra hívja fel a figyelmet, ami a sorok között van, ami a látványon és a láthatón túl van.

A művészet és a vallás egyaránt a dolgok mélyére, a dolgok eredetére és az egyén felé irányuló valódi üzenetére próbálja a figyelmünket irányítani. A vallás és a művészet egyaránt elgondolkodtat, ösztönöz, megdöbbent és szembesít.     

Fekete Szabolcs címzetes apát, plébános úr és a Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar

A tárlatot Haszilló Ferenc Kecel város polgármestere nyitotta meg, melyen Radvánszki Tibor művészi pályáját felölelő korszakokból válogatott alkotások kerültek bemutatásra. A beszédben elhangzott, hogy a kompozíciók üzenete minden esetben a látványra épültek az alkotó egyedi stílusára jellemző átalakított formában megjelenítve. Az absztrakció során a valóságtól való elvonatkoztatással készült művek az egyszerűsítés, a kiemelés, a fokozás és az összevonás eszközével olyan szintézist teremtett, amely kivételes formanyelvével ragadta meg a valóság lényegét. A kiállítás különlegessége volt, hogy az alkotások cím nélkül kerültek bemutatásra, hogy a közönség a műalkotások megtekintése során befolyásolás nélkül fejthessék meg a kódolt jelentést.

A rendezvény ünnepi hangulatát a Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar előadása emelte Georg Philipp Telemann: Con spirito, Camille Sant-Saens – Arr. Michel Rondeau: Tollite Hostias, Muszorgszki – Arr by: Seben Pál: Egy kiállítás képei,  M. A. Charpantier: Prelude és Richard Roblee: Are You Ready? zeneművekkel.

A kiállítás április 29-ig tekinthető meg a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház kiállító termében, az intézmény nyitvatartási ideje alatt.

Írta, képek: Ferró Zsófia

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira