A megyei első osztályú bajnokság 21. fordulójában az Akasztó a Kecelt fogadta. A hazaiak szerettek volna visszavágni a néhány héttel ezelőtti kupavereségért és az őszi keceli győzelemért. A vendégek pedig folytatni szerették volna jó sorozatukat. A két jó formában lévő csapat mérkőzését végül a hazaiak nyerték meg.

-Hirdetés-

Az első nagy ziccer Juhász előtt adódott, amikor is Szabó Zsolt lapos passza után Juhász kiszorított helyzetből lőtte el a labdát Gerner mellett a játékszer azonban centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 18. percben Bajusz lövését védte Gerner szögletre. A sarokrúgást Vincze Dezső adta be, mely után a labdát Palla csúsztatta meg, majd a menteni igyekvő Doszpodról a vendég kapuba került a labda 1-0. Az első játékrészben egy veszélyes Sibalin fejes volt még említésre méltó.

A második játékrészben a 72. percig jobbára a mezőnyben folyt a játék, igazán nagy helyzet nem alakult ki. Ekkor azonban Németh Tamás előtt adódott nagy ziccer, aki közelről lőtt Gerner kapujába 2-0. A 91. percben a két csereként beálló fiatal játékos Szabó Norbert és Palotay Dávid szépen harcoltak meg a labdáért, majd Juhász Tamás kapott egy kiugratást a leshatáron. Az Akasztó támadója egy cselt bemutatva higgadtan helyezte a lasztit a vendég hálóba 3-0.

A mérkőzés összképe alapján megérdemelt hazai győzelem született. A Kecel nem tudta azt a játékát mutatni a mérkőzésen, amit az elmúlt hetekben.

Akasztó FC – Kecel FC 3-0

Akasztó FC: Németh Zs., Kapus, Kerekes, Szabó Zs., Bajusz (Szabó N.), Juhász, Németh T., Vincze (Márki), Palla, Dobosi, Bányai (Palotay) vezetőedző: Szrenkó István.

Kecel FC: Gerner, Tóth P. (Prucser), Gyenizse, Doszpod, Sendula P., Velez (Vágó), Torma, Sibalin (Hatvani), Sendula J., Csáki, Fenyvesi technikai vezető: Pandur László.

Szrenkó István, vezetőedző (Akasztó FC):
– Volt okunk visszavágni a Kecelnek a kupamérkőzésért és az ottani őszi találkozóért is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Úgy gondolom, hogy hellyel-közzel úgy 80 %-ban betartották azt a fiúk, amit kértem tőlük. Egy óriási küzdős mérkőzés volt ez véleményem szerint. De letudtuk úgy hozni a mérkőzést, hogy nagy helyzete igazából nem volt a Kecelnek. Ha kicsit pontosabbak vagyunk, akkor sokkal több helyzetet is ki tudtunk volna dolgozni. De szerencsére sikerült három gólt szereznünk. A fiatalok összehozták a harmadik gólunkat, amiért nagy dicséret jár mind a kettőjüknek. A csapatból nem lógott ki senki. Mindenki megtett mindent és átérezték azt mind, ami mögöttünk van és ez a társaság, ahogy most összejött. Érzik ők is, hogy sok minden van még ebben a bajnokságban. Ha a következő mérkőzésen is megcsináljuk azt amit elterveztünk és így állnak bele a fiúk a találkozókba akkor még bármi kisülhet ebből a bajnokságból. További sok sikert kívánok a Kecelnek!

Pandur László, technikai vezető (Kecel FC):
– Elsősorban gratulálok az ellenfélnek, mert valamilyen szinten megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Mi tudtuk előre, hogy négy meghatározó játékosunk hiányozni fog, eltiltások és sérülések miatt. Sőt voltak, akik sérülten vállalták a játékot. A kiegészítő emberek annyira nem tudtak felnőni és sajnos azt a játékot sem tudtuk hozni, amellyel az elmúlt mérkőzéseken sikerült győzelmeket elérnünk. De ettől függetlenül mentünk rendesen, és csináltuk a dolgunkat. Az ellenfelünk a mérkőzés jó időszakaiban szerezte a gólokat, amit kicsit túlzónak tartok, mert lefocizni nem fociztak minket. Viszont nem volt átütőerő a csapatban, nem bírtuk el az alapemberek hiányát. De nincs mit szépíteni ezen, megérdemelt hazai győzelem született. Mi pedig megyünk tovább és próbálunk a jövő héten javítani.

MEGOSZTÁS