A májusfa nemcsak a fiatalság ébredező szellemét jelképezte, hanem a tavaszi virágzás és a zsendülés ókorból ránk hagyományozódott örömünnepét is kifejezte. Ez a hagyomány Európa-szerte ismert.

Az ifjúság szokása volt, a legények csoportba szerveződve állították fel a fát a lányoknak, ami nagy megtiszteltetésnek számított. Éjszaka kivágtak egy sudár fát, majd hajnalra felállították a lányok háza elé. Vannak olyan tájak, ahol minden lányos ház elé állítottak fát, de van, ahol ez csak azoknak a hölgyeknek a kiváltsága volt, akiknek udvarlója is volt. Hagyományosan színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették.
Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, amelyet többnyire őriztek is, hogy a vetélytársak, féltékenykedők és a rivális udvarlók el ne lopják, vagy ki ne döntsék azt. Gyakran a falunak is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély és táncmulatság kísérte. Ez a szokás sok helyen máig megmaradt.
Tázláron április 30-án három májusfát is felállítottak a legények.

-Hirdetés-

„Ebben az évben is megtartottuk -a már minden évben- hagyományos májusfa állításunkat. Abban tértünk el az előző évek hagyományától, hogy idén nem két helyen történt a településen májusfaállítás, hanem három helyen is.
Először a TulipGarden udvarában állítottunk májusfát, ahová Szilvia és
Renátó zenészeket is hívott, hogy a hangulatot fokozzák.
Miután a legények behozták a közel 10 méter magas nyárfát, a lányok, asszonyok nekiláttak és felkötötték rá a szalagokat.

Miután elkészültek a szalag felkötözésével, felállítottuk a májusfát, majd ezt követően megvendégeltek bennünket egy nagyon finom bográcsos pörkölttel. Mi pedig megkínáltuk őket a kezünk által készített süteményekkel. Ezzel egy időben Tázlár-Felsőtelepen is sikerült feldíszíteni a tojásfából átalakult májusfát a kis csapatnak.

Tázlár-Felsőtelep, tojásfából májusfa

Tázlár központjában lévő parkban késő délután fogtunk hozzá a májusfa díszítéséhez, ahol szintén szép sudár magas nyárfát hoztak a legények, és 12 pár a családunkkal együtt díszítettük fel, szép színes szalagokkal a fát.

A nagy magas nyárfa felállítása után még a park oldalán elhelyezkedő fákra is akasztottunk szalagokat miközben szólt a népzene. A végén pedig jót beszélgettünk, borozgattunk és elfogyasztottuk az otthonról hozott süteményeket. Nagyon jó hangulatban telt el a program. Köszönjük mindenkinek az oda szánt idejét, hogy jó szívvel jött a megrendezett programra!” – számolt be hírportálunknak Bán Róbert Tázlár község polgármestere.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS