Írta: vira

Az évről évre hagyományosan megrendezésre kerülő SZMK bál mindig más-más formába öltözteti a Páhi Művelődési Házat. Idén 2022. május 7-én anyák napi hangulatban pompázott.

 

-Hirdetés-

A vendégeket welcome drinkkel, míg az anyukákat egy-egy szál virággal köszöntötték a szervezők. Az eseményt Agárdi Alíz, a rendezvény házigazdája, köszöntővel nyitotta meg. Ezután érkezett a vacsora. Első fogásként csorbaleves került felszolgálásra, ezután pedig a  a marhapörkölt, mint főétel, melyeket a helyi szakácsok készítettek el. Desszertként többféle rétest kínáltak a vendégek részére. A szokások szerint ez is batyus bál volt, tehát az italokat, illetve az evőeszközöket mindenki saját magának biztosította.

Miután mindenki jóllakott, következett a tánc. A zenét Kiss László, Kiss Máté és Gmoser István biztosították. Közreműködésükkel következhetett a hajnalig tartó mulatás…vagy mégsem?! Éjfélkor, pihenésképpen a mulatást tombolahúzás szakította meg, ahol több, mint hetven felajánlásból származó értékes ajándék talált gazdára. A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni minden támogatónak a felajánlást!

A tombola után újult erővel következett a hajnalig tartó mulatás. Sokak örömére -a COVID miatti kihagyások után- végre lehetőség nyílt egy családias hangulatú bál lebonyolítására.

 

Írta és a képeket készítette: Petz Odett 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS