„Kaskantyúra két úton kell bemenni” címmel rendeztek citerás találkozót május 21-én szombaton, melyen a környékbeli citeraegyüttesek, a kaskantyúi „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klub, valamint a kaskantyúi általános iskola diákjai léptek fel. A műsor után vacsorával vendégelték meg a jelenlévőket. Az est folyamán közös citerajátékra, nótázásra és örömzenélésre is volt lehetőség. A program megvalósulását Kaskantyú Község Önkormányzata támogatta.

-Hirdetés-

 

Az esemény kezdetén Szentesiné Belák Mária így köszöntötte a megjelenteket:

„A mai napon egy régi álmom valósult meg. Több éve felmerült már a gondolat, hogy hívjunk meg citeraegyütteseket Kaskantyúra. Nálunk nincs kultúrája ennek a hangszernek, de szeretnénk hagyományt teremteni belőle. Nincs összeállt együttesünk, hiszen nagyon kevesen tudnak ezen a hangszeren játszani a faluban, de azért egy-egy rendezvényen elő szokott kerülni a citera, helyi előadókkal. Jómagam szívügyemnek tekintem a citeramuzsikát, hiszen gyerekkorom óta játszom rajta. Az a gondolat, hogy hozzuk be a falunkba ezt a népi hangszert, találkozott Újházi Zsolt polgármester úr szándékával. Támogatásáról biztosított, így tud megvalósulni ez a rendezvény a mai napon. Több évvel ezelőtt megszervezésre került a faluban a Zenélő Téli Esték rendezvénysorozat, ha jól emlékszem 2001 és 2003 között, Pálinkó Gyuláné kezdeményezésére, szervezésében. Akkor, ott felléptek a helyi és környékbeli zenészek, akik megmutathatták tudásukat. Emlékszem, nagy sikere volt a lakosság körében. Kissé más módon, de ugyanolyan élményt, felhőtlen szórakozást szeretnénk nyújtani most is az itt megjelentek számára. Kívánom, hogy a fellépő együttesek is érezzék jól magukat nálunk. Ahogyan Kodály Zoltán mondta: „Legyen a zene mindenkié”! Szóljanak a citerák, népdalainktól legyen hangos a falu!” 

Szentesiné Belák Mária, szervező

Újházi Zsolt József polgármester köszöntője után Turú Gyula nyitotta az eseményt népdalcsokrával, majd a az általános iskolások néptáncos műsorát csodálhattuk meg. Őket követte az „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klub népdalcsokor előadása.

A rendezvény háziasszonya Lajkó-Németh Andrea volt. Az eseményt megtisztelte jelentétével az „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klubok megyei elnöke: Sántáné Szabó Margit, valamint klubtársaik Soltról és Orgoványról.

A találkozóra Tázlárról, Soltvadkertről, Kecelről, Akasztóról és még Tárnokról is érkeztek citerások.

A Tázlári Citerazenekar 1978-ban alakult Horváth János vezetésével, aki 40 évig volt szakmai vezetője a csoportnak. Elsődleges feladatuknak a helyi rendezvények, műsorok, ünnepélyek színesítését tartják. A közös muzsikálás, valamint a hagyományápolás mellett fontos céljuk a közösségépítés, és annak magas szintű működtetése. A “SZOMSZÉDOLÁS” kezdeményezésével kívánnak kapcsolatot építeni és ápolni a környező népzenei csoportokkal. Részt vettek nagyon sok megyei és országos bemutatón, valamint minősítőn, de felléptek egyéb rendezvényeken és külföldön is. Eddig két lemezük jelent meg, az egyik 2010-ben, a másik 2013-ban. A nehéz időszak után pár lelkes férfi csatlakozott hozzájuk, akik hangjukkal színesítik és erősítik a csoportot, sőt fiatal tagokkal is bővült a zenekar. Vezetőjük: Szalai Benő és Orcsik József.

Tázlári Citerazenekar

Soltvadkert Város Citerazenekarát 1977-ben Dukai György alapította, aki a hangszerek készítője is volt. A zenekar kisebb szünetekkel azóta is töretlenül működik. 2020-ban a tagok megalapították a Kútágas Citerás Egyesületet, a zenekar pedig felvette a Kútágas’77 nevet. Az elmúlt években számos új taggal bővült a zenekar, elsősorban fiatalokkal. Feladatuknak tekinti a hagyományok megtartását, a környékbeli népdalok gyűjtését. Rendszeresen fellépnek a környező települések rendezvényein, de vendégeskednek a testvértelepüléseken is, mint a németországi Bodelshausen, az erdélyi Sarmaság, Torockó, és szoros a kapcsolat kikindai barátaikkal is Szerbiában. Soltvadkert rendezvényeit gazdagítja az évente megrendezésre kerülő Citerás találkozó is, amellyel egy régi szokást elevenített fel a zenekar. A zenekar jelenlegi vezetője: Dukai Judit.

Soltvadkert Város Citerazenekara

A keceli Bogárzó Citeraegyüttes 2013-ban alakult, akik rendszeresen fellépnek más településeken, de vendégszerepeltek már Romániában is.  Az együttest a Kecelen átfolyó Bogárzó patakról nevezték el. Minden tagjuk gyermekkora óta citerázik. 2019. november 30-án a KÓTA Aranypáva Térségi és Országos Népzenei Minősítőn arany fokozatot értek el. Vezetőjük: Molnár János.

Bogárzó Citeraegyüttes

A hangszeresek bemutatkozását színesítették a kaskantyúi általános iskolások, akik elénekelték népdalcsokraikat, melyekkel az akasztói és a tankerületi versenyeken szép eredményeket értek el. 

(b-j): Kukucska Icuka, Oroszi Noémi, Kutyifa Kiara

A tárnoki Hóvirág Népzenei Együttes tagjai hosszú utat tettek meg, hogy játékukkal megörvendeztethessék a közönséget. Ez volt a harmadik nyilvános fellépésük. Vezetőjük: Gulyás Ferenc citerakészítő, népi hangszeres előadóművész, néprajzkutató. Az ügyes fiatalok oktatójuk segítségével több csodás népi hangszerjátékot is bemutattak. 

Hóvirág Népzenei Együttes

Akasztó községben mindig is hagyománya volt népzenei kincsünk megőrzésének, melyről a hetvenes években fénykorát élő Páva-kör gondoskodott. Az elődök tiszteletének adózva 2013 decemberében merült fel az igény néhány fiatalemberben, hogy újra kellene éleszteni a népzene művelését Akasztón, egy új citerazenekar megalakításával. A zenekar névválasztása nem volt kérdés, mivel az első próba 2014. január 6-án, vízkereszt napján történt, ezért a Vízkereszt Citerazenekar nevet kapta. A lelkes kis csapathoz rövid időn belül többen is csatlakoztak, mely az évek folyamán alakult a jelenlegi felállás. 2018-ban felmerült a gondolat, hogy egyesületként folytatják tevékenységüket, így azon év őszén meg is alakultak. Nyilvános próbáikat hétfőn esténként tartják, ahol garantált a jó hangulat. Taglétszámuk jelenleg 18 fő. Céljuk, hogy minél szélesebb körben szerettessék meg a népzenét, népszerűsítsék a citeramuzsikát. Vezetőjük: Rátkai Gyula.

Vízkereszt Citerazenekar

Az esemény végén Szentesiné Belák Mária szervező osztotta meg gondolatait, mondott köszönetet, majd közösen elénekelték a „Kaskantyúra két úton kell bemenni” dalt, amelyet  az akasztói Vízkereszt Citerazenekar kísért hangszeren. 

Részlet a dalból: 

Az eseményt pénzadománnyal, felajánlással, vagy munkájával támogatta: Újházi Zsolt József, az „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klub, Torgyik Józsefné, Krahulecz Jánosné, Lajkó-Németh Andrea, Sorsfordító Szolgáltató Központ – Hajdu Júlia, Easy Learning Nyelviskola – Szekeres Móni és családja, Szabó Zoltánné, Kiss Market Vegyesbolt, Kisné Bárány Hanna Anikó, Kurucz Pálné, Kiss Tibor, Csepregi Brigitta Terézia, Kutyifa Ferencné, Agárdi Nagy Judit, Krahulecz Zsolt és családja, Szentimre Szikvíz – Benkovszki Zoltán, Galántai Családi Pincészet, Szeg Imréné, Csővári Pálné, Grausza Jánosné, Mezei Istvánné, Vancsik Mátyásné, Jakubecz Andrásné, Takács Györgyné, Katzenbach Károlyné, Sánta Istvánné, Trepák Pálné. 

A fellépők egy-egy kézműves kitűzőt kaptak emlékbe

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (218 db kép)
MEGOSZTÁS