Alapfokú művészeti iskolák egyik országos festészetversenyét rendezte meg ebben az évben a Hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ. A verseny neve: II. Országos Tornyai János Festészetverseny.

A verseny célja: Az alapfokú művészeti iskolák képző- és iparművészeti ágán tanuló diákok tehetségének, vizuális gondolkodásának, kifejezőkészségének, esztétikai igényességének és kreativitásának megismerése, értékelése.

-Hirdetés-

A verseny két fordulós volt. Az első forduló abból állt, hogy a tanulók a saját iskoláikban elkészítették a festményeiket egy adott témára tanári korrigálás és instrukciónyújtás mellett. Ezeket a festményeket beküldtük a versenyre. Mindenki jeligével szerepelt a versenyen, hogy a protekció kizárható legyen. Majd a beküldött festményeket a szakmai zsűri értékelte, és mind a 4 korcsoportból kiválasztották a 20 – 20 legjobb festményt, így összesen 80 tanuló továbbjutott az országos döntőre.
A következő keceli tanulóim jutottak be a döntőbe: Berger Bence, Haszilló Zorka, Kókai Botond, Palást Zoé, Turcsán Armand. Mind az öt tanulóm az I. korcsoportból jutott tovább.

A döntőt május 14-én rendezték meg Hódmezővásárhelyen, ahol a tanulóknak tanári jelenlét és segítség nélkül szigorú szabályok mellet kellett megmutatni a tudásukat, versenyen festeni, az elődöntőben megadott témára. A gyerekeknek az is nehézséget jelentett, hogy szigorúan 2 órájuk volt a festésre.

A verseny témája: Tükröződések és fény-árnyékok.

Hatalmas öröm ért minket, amikor a díjátadón az első korcsoportban kiosztott hat díjból hármat a keceli versenyzők nyertek.
Megosztott 3. helyezést kapott: Haszilló Zorka és Palásti Zoé.
Különdíjas lett Turcsán Armand.

A gyerekek kaptak könyvet, rajz és festő készletet és édességeket.

A fotón Balázs látható Szentpéteri Csilla zongoraművész zeneszerzővel

A IV. Láttad-e már a zenét? című rajzversenyen Szentpéteri Csilla zenéjére festettek a tanulók. Simon Balázs tanítványom művészeti iskolások kategóriában III. helyezést ért el. A díjátadó Makón volt, a Glorius Vigadóban 2022. május 14-én, 10 órától.

Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezte a versenyt, amelyre 955 rajz érkezett, és öt megyéből lehetett beküldeni pályaműveket, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun Szolnok megye általános és középiskoláiba.

A díjátadóval egybekötött kiállításon a Szentpéteri Csilla zeneszerző zongoraművész zenésztársaival együtt koncertezett.

Írta, képek: Szentgyörgyi Erika a Kiskőrösi Szó-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola grafika és festészet tanára

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira