Augusztus 4-én tartották meg a VII. Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés sajtótájékoztatóját, Budapesten a Kossuth Klub dísztermében. A hun-türk nemzetek legnagyobb találkozóját augusztus 12. és 14. között rendezik meg Bugacon – közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón. Idén több mint 200 ezer látogatót várnak Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepére.

22_Kurultaj_sajtoT50

-Hirdetés-

A sajtótájékoztatón részt vett Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Kurultaj fővédnöke, aki kiemelte, hogy a bugaci eseményt megelőzően, augusztus 11-én Kirgiz Napot szerveznek a Parlamentben, ahol 250 közép-ázsiai küldöttségi tagot fogadnak.

Szabó László elmondta, hogy a háromezer fős település életében jelentős szerepe van a Kurultajnak, ezért minden megtesznek, hogy a Bugacra látogatók elégedettek legyenek, több bekötő útszakaszt is felújítottak az esemény előtti időszakban. Továbbá augusztus 12-én pénteken díszvacsorát szerveznek több mint 300 olyan meghívottnak, akik a Kurultajon is részt vesznek kulturális és tematikus előadások révén. A bugaci lakosság a szálláshelyek biztosítása mellett, nagy létszámmal segíti a parkolás gördülékenységét, idén közel 120 önkéntessel, váltott műszakban. Megjegyezte, a Kurultaj egy élményekkel teli ünnep, mely nem csak a településnek, a térségnek, hanem egész Magyarországnak kimagasló és tekintélyes három napos rendezvénye.

Sajto_taj_kozeli50

Bíró András Zsolt hangsúlyozta: az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen huszonhét hun, illetve türk eredettel rendelkező rokonnép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek – köztük Atilla Nagyfejedelemnek és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak – valamint izgalmas és látványos módon mutassák be a nagyközönségnek nemzeti történelmünk legkorábbi sajátosságait és hagyományait.

Az idei Kurultajon a teljesség igénye nélkül felszólalnak: Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke,  Baghdad Amreyev a Türk Államok Szervezetének elnöke, Necmettin Bilal Erdoğan – az Ethnosport Világszövetség elnöke, Mehmet Süreyya Er – a  TÜRKPA elnöke, Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke, Azamat Zhamankulov – Kirgizisztán kulturális, sport és tájékoztatási minisztere,  Avazjon Karimov – Üzbegisztán sport és turisztikai miniszterhelyettese, Sultan Raev a TÜRKSOY elnöke, Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke, főszervező.

OsokNapja_kurultaj_60

A világ legnagyobb szétszedhető jurtájában, az „Atilla Sátrában” a gazdag (2020-ban a Magyar Természettudományi Múzeummal közösen létrehozott) hun tárlat mellett megcsodálhatják a kilátogatók az „Ősök Arcképcsarnoka” elnevezésű antropológiai kiállítást, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeumból a különleges alakalomra elhozott nagyszéksósi hun aranykincs leletek egy jelentős részét. Szintén rendkívüli látványt ígér a tavalyi év végén Babarcon (Baranya megye) feltárt, kora avar-kori temető különösen gazdag, lovas-temetkezéseinek a leletanyaga. A temetkezés és a tárgyak jellege alapján a leletanyagot több mint valószínű, hogy a kelet-európai sztyepvidéken a VI-VII. században élt kései hun (kutrigur, utrigur törzsszövetség) hagyatékának tarthatjuk. A különleges régészeti és antropológiai kiállítások mellett több mint 65 tudományos előadás és kulturális műsorszám mellett kézműves vásár, íjász-, párbaj- és szablyavívóverseny, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel.

A Kurultaj a kezdetek óta otthont adott a lovasnomád testvérnépeknek egymás megismeréséhez, a kulturális közös vonások felfedezéséhez és éltetéséhez. „Mi más jelentene erősebb kötődést Atilla unokái közt, mint az, hogy mindannyian íjfeszítő lovasnomádok?” Mindannyiunk kultúrájának, nyelvének, táncainak, dalainak szerves részei a lovak, a lovasíjászat és a hozzájuk kapcsolódó vonások, sajátságok. Azért, hogy ezt a kapcsolatot ne csak megmentsük, de éltessük is, a Magyar Turán Szövetség idén első alkalommal rendez Lovasíjász Világkupát a Kurultajon. Ennek célja pedig nem más, mint hogy a testvérnépek képviselői összemérhessék tudásukat, alkalmuk legyen a tapasztalatcserére és hazatérve tovább mozdíthassák előre saját országukban, ennek az ízig-vérig lovasnomád sportnak a felélesztését. Az idei első Világkupán a magyar házigazdákon kívül Törökország, Kirgizisztán és Kazakisztán legjobb lovasíjászai mérkőznek meg, hogy megmutassák, nem csak egymásnak, de a teljes, nemzetközi vendégseregnek is.

Seregszemle_50

A legnagyobb látványosság idén is a „Nomád vonulás” lesz, amelyre eddig közel 300 lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel – hangsúlyozta Bíró András Zsolt. Az elmúlt évekhez hasonlóan szervezik meg a rendezvényt, de a szervezők felhívták a figyelmet, hogy mivel a türk nemzetek elnöki szinten lesznek jelen a Kurultajon, ezért szigorúbb lesz a beléptetés. Ezenfelül új útvonalakat is jelöltek ki, a kemping közelebb került az esemény fő csomópontjaihoz. A szervezők kérik a kilátogatókat, hogy az új útvonalak megtekintéséhez előzetesen informálódjanak és aki csak teheti több napra érkezzen a Kurultajra. Az idén több hidegvizes kutat alakítottak ki a látogatók részére, melynek vizét bevizsgáltatták és korlátlan mennyiségben fogyasztható az ingyenesen látogatható rendezvényen. Gondoltak a kiscsaládosokra is, külön baba-mama jurta áll rendelkezésre az anyukáknak, ahol tisztába tehetik, megetethetik gyereküket.

Az eurázsiai sztyeppét idéző helyszínen árnyékolt pihenőpontokkal is kedveskednek a szervezők a kilátogatóknak. Szállásból és étkezési lehetőségekből sincs hiány. Tehát az idei Kurultajra jelentősen növelték az árnyékoló felületek méretét és az ülőhelyek számát, fejlesztették a terület vízellátását, az útvonalakat és a kempinget is.

A Magyar-Turán Alapítvány szervezőmunkája olyan kapcsolatrendszert és bizalmi tőkét teremt a keleti rokonnépek és Magyarország között, amelyre hazánknak nagy szüksége van – nyomatékosított a sajtótájékoztatón Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a rendezvény fővédnöke, aki a helyszínen is tiszteletét teszi. A szervezők emlékeztettek arra is: több mint száz jurtából álló nomád táborában minden program ingyenes, a látogatóknak kizárólag a parkolásért és a kempinghasználatért kell fizetniük.

Részletes program a Kurultaj hivatalos honlapján érhető el, ide kattintva.

Magyar_zaszlo_kurultaj_60

 

Forrás, képek: kurultaj.hu
Kiemelt kép:
Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés Facebook oldal (2021. évi Ősök Napja ünnepén készült, melyet Czunderlik Roland készített)

MEGOSZTÁS