2022. augusztus 27-én Katzenbach Zoltán ötlete alapján, Katzenbachné Csengődi Edit és Kutyifa Ferencné segítségével pedagógus találkozót szerveztek a kaskantyúi általános iskolában. A rendezvényre olyan óvónőket, tanítókat és tanárokat hívtak, közel ötven főt, akik ebben az iskolában tanítottak.

 

-Hirdetés-

A szervezők áprilisban kezdték meg munkájukat. Nagyon sok időt és energiát fordítottak arra, hogy összegyűjtsék a kollégák elérhetőségeit. Voltak köztük olyanok, akiknek nem jutottak a nyomára, míg mások betegség vagy egyéb okok miatt maradtak távol. Így alakult, hogy összesen 21 fő vett részt a tegnapi alkalmon.

Első sor (b-j): Agárdi-Nagy Györgyné, Katzenbachné Csengődi Edit, Kákonyi Károlyné, Gojtánné Szabó Ágnes, Lugosiné Szlovák Petra / Második sor (b-j): Granyák Pálné, Kiss Istvánné, Bekő Brigitta / Harmadik sor (b-j): Zsikla Ilona, Kutyifa Ferencné, Horváth A. Gézáné, Pálinkó Gyuláné, Varga Gulya / Negyedik sor (b-j): Katzenbach Zoltán, Stiblár József, Kiss Zoltán, Dózsáné Kelemen Ilona

A meghívottak 10 órakor gyülekeztek az intézmény 1-2. osztályos termében, ahol pogácsával, szőlővel és üdítővel várták őket.

A köszöntőt Kutyifa Ferencné mondta, aki a jelenlévők közül a legtöbb évet töltötte el az iskola falai között. Ezután körbejárták a tantermeket és megcsodálták a kifüggesztett osztálytablókat. Egy-egy ismerős arcot felfedezve sokan kerültek nosztalgikus hangulatba.

Beszámolók hosszú sora következett, melyekben egyéni és szakmai életútjukról meséltek egymásnak. Érdekesség, hogy közülük többen itt töltötték diákéveiket, majd pedagógusi pályájukat is itt kezdték.

Megemlékeztek azon kollégáikról is, akik már nem lehettek közöttük. Kákonyi Károlyné nyugalmazott pedagógus egy verset olvasott fel, majd gyertyát gyújtottak értük.

Majd egy kötetlen beszélgetés következett, ahol szóba kerültek a távolmaradó kollégák, a diákévek és a közös emlékek is.

Első sor (b-j): Dózsáné Kelemen Ilona, Agárdi-Nagy Györgyné, Katzenbachné Csengődi Edit, Gojtánné Szabó Ágnes, Kiss Istvánné, Pálinkó Gyuláné, Kákonyi Károlyné / Második sor (b-j): Dénes Tünde, Kukucska Erika, Zsikla Ilona, Granyák Pálné, Horváth A. Gézáné, Lajkó-Németh Andrea, Kutyifa Ferencné, Lugosiné Szlovák Petra / Harmadik sor (b-j): Stiblár József, Katzenbach Zoltán, Kiss Zoltán, Tóth Sándor, Varga Gyula

13 órakor a császártöltési Dönci Vendéglőből megrendelt ebédet fogyasztották el közösen, majd kávé és „batyus” sütemények mellett folytatták a csevegést.

Mivel ezen a napon került megrendezésre a Szüret-elő és Falunap is Kaskantyún, így néhányan közülük kilátogattak a szomszédos rendezvényterületre is.

Kapcsolódó cikk
Lézershow-val és hajnalig tartó mulatsággal zárult a falunap
Lézershow-val és hajnalig tartó mulatsággal zárult a falunap
A nyár utolsó hétvégéjén, 2022. augusztus 27-én szombaton került megrendezésre a kaskantyúi Szüret-elő és Falunap, mely évtizedes hagyományra tekint vissza...

A könnyes, nevetős, nosztalgikus, meleg hangulatú összejövetel alkalmával megfogalmazódott bennük, hogy jó lenne ezentúl gyakrabban találkozniuk.

 

Az eseményen két csoportkép is készült a később érkezők és a hamarabb távozó miatt. 

MEGOSZTÁS