A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjának első fordulójában a Kecel Senior FC gárdája hazai környezetben fogadta a Bócsai BLSE együttesét. A találkozón volt egy kimaradt vendég büntető, öt gól esett és bócsai győzelem született.
Kecel Senior FC

Kecel Senior FC: Csepi – Dosljin, Lajkó (Mosonyi), Márkus (Kertész), Nyírő (Lemle), Kolompár, Németh R. (Almási), Bús Gy.P., Tóth A. (Török), Sendula, Zsemberi (Bús Gy.).
Edző: Bús Csaba

Bócsai BLSE
-Hirdetés-

Bócsai BLSE: Csernák – Kárász, Kalló, Tápai (Szeg), Vincze (Benkó), Császár (Geleta), Mészáros, Varga T. (Varga Á.), Péter-Szabó, Fábián (Schiszler), Péczka (Máté).
Edző: Péter-Szabó Zsolt

Lendületes, gyors focival kezdte a mérkőzést a bócsai csapat, a keceliek pedig a saját térfelükre visszahúzódva próbáltak szervezetten védekezni. Az 5. percben a bócsai Fábián Dániel futotta le a védőket, de nagy helyzetben nem tudott gólt szerezni. A 16. percben büntetőhöz jutott a vendég csapat, amikor a tizenhatoson belül Vincze Mártont buktatták a keceli védők. A tizenegyest Mészáros Péter végezte el, de lövése után a labda a felső lécre pattant, így nem sikerült gólt szereznie. A 31. percben a hazai csapat szerint egy összerúgásnál kirúgással kellett volna jönniük, de a bócsaiak rúghattak szögletet. Miközben vitatták a játékvezetői ítéletet, a bócsaiak elvégezték a szögletet és a középen üresen hagyott Fábián Dániel találatával megszerezték a vezetést (0-1). A bekapott gól megzavarta a kecelieket és a következő percben a bócsai Varga Tibor futotta le a védőket és szerzett újabba gólt (0-2), majd a 33. percben Fábián Dániel talált ismét a hálóba (0-3).

Ez a háromperces hazai rövidzárlat el is döntötte a mérkőzést.

A második félidőben kiegyenlített játék folyt és a hazaiak is bátrabban támadtak. A mérkőzés legszebb jelenete az 51. percben történt, amikor a keceli Kolompár György végezhetett el szabadrúgást az oldalvonal és a büntetőterület sarka közötti részről, mely után a hosszú felső sarokba vágódott (1-3) – ritkán látható nagy gól született. A mérkőzés végeredménye a 86. percben alakult ki, amikor egy védelmi hibát kihasználva a hazai játékosok gyűrűjében szerzett gólt a bócsai Kalló Balázs (1-4).

Kecel Senior FC-Bócsai BLSE 1-4 (0-3)

Németh Tibor – Kecel Senior FC technikai vezetője:

-A nyár során jelentősen megváltozott a játékoskeretünk, miután öt új labdarúgó érkezett hozzánk. A mai találkozón nem tudott mindenki itt lenni, de így is egy bő kerettel várhattuk a mérkőzést. Az első fél órában jól tartottuk magunkat, amikor az asszisztens hibája miatt szöglethez jutottak a bócsaiak és abból gólt kaptunk. A csapat őrlődött az ítéleten és ezt kihasználva lőtt újabb két gólt az ellenfelünk, amivel eldöntötték a mérkőzést. Utána rendeztük a sorainkat, bátran fociztunk és szabadrúgásból lőttünk egy gyönyörű gólt. Összességében a bócsaiak megérdemelten nyertek, nekünk még össze kell szoknunk, hogy eredményesebbek legyünk.

Péter-Szabó Zsolt – Bócsai BLSE edzője:

-Nagy lendülettel kezdtük a találkozót, voltak helyzeteink és az elején egy kimaradt büntetőnk is. Úgy gondolom, hogy a levegőben lógott a vezető találatunk, amit fél óra játék után sikerült is megszereznünk. A hazaiak a bekapott gólnál egy kicsit összetörtek, amit gyorsan ki tudtunk használni és két újabb találatot szerezve döntöttük el a mérkőzést. Arra törekedtünk, hogy minél többet birtokoljuk a labdát és így vezessünk veszélyes támadásokat. A második félidőben a biztos vezetésünk tudatában már nem voltunk annyira hatékonyak, kiegyenlítettebb lett a játék. Nagyon örülök a győzelemnek és úgy gondolom, hogy a mai napon a jobb csapat nyert.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (57 db kép)
MEGOSZTÁS