A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy teljes körűen ellátja a falugondnoki és tanyagondnoki képzést a Bács-Kiskun megyei, valamint a közös szervezésében résztvevő megyei önkormányzatok területéről.  

A jogszabályi előírásoknak megfelelve, a Kecskeméti Szakképzési Centrummal kötött képzési megállapodást. Az oktatás tavaly novemberben indult, és idén tavasszal már sikeres vizsgát tettek a résztvevők Kecskeméten, illetve Veszprémben, hiszen több megye is érintett a képzésben, de lebonyolítója a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.

-Hirdetés-

A munka folytatódik, szeptember 6-án Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a jelenlegi turnus résztvevőit, illetve Leviczky Cirill a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja, és Bálint István felnőttképzési vezető adtak tájékoztatást a napokban induló képzésről. Mintegy nyolcvan tanyagondnok ült most iskolapadba és az év végén már számot is adnak a megszerzett tudásról a két helyszínen.

 

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

MEGOSZTÁS
Írta: vira