Tizedik alkalommal rendezték meg a Németországban, Grimma városában a Nemzetközi Fúvószenész Találkozót 2022. szeptember 9-11 között. A rendezvényen Kiskőrös Város Fúvószenekara 2002-ben, 2005-ben és 2008-ban Fuchs Attila vezetésével sikeresen szerepelt. 2011-ben, 2014-ben és 2018-ban a Solti Ifjúsági Fúvószenekar váltotta a Kiskőrösieket, szintén Fuchs Attila karnagy úrral mutatta be a magyar fúvószenei kultúrát a német közönségnek.

Ismételt meghívásra az idei évben újra színpadra léphetett a Solti Ifjúsági Fúvószenekar Grimmában, akik 2022. szeptember 9-én térzenével nyitották meg a X. Nemzetközi Fúvószenész Találkozót a Polgármesteri Hivatal előtti téren. Szeptember 10-én szombaton a helyi futball stadionba utcai menetzenével vonult be a 15 meghívott zenei együttes, akik közös műsorszámmal kedveskedtek a közönségnek. A program esti fesztiválsátras színpadi szerepléssel folytatódott. Az 5.000 fős fesztiválsátor közönsége Szerbiából, Franciaországból, Brazíliából, Magyarországról és Németországi fúvószenekarok műsorában gyönyörködhetett. A közönség szavazólapokon dönthetett az együttesek előadásáról.

-Hirdetés-

A Solti Ifjúsági Fúvószenekar méltóképpen képviselte Solt városát és Magyarországot, a magyarországi fúvóskultúrát. Játékuk és előadásmódjuk kiérdemelte a legjobb külföldi fúvószenekar címet. Karmesterük Nagy Máté volt.

Szöveg, képek: Solti Ifjúsági Fúvószenekar

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira