A megyei első osztályú bajnokság harmadik fordulójában az Akasztó együttese a Kecskeméti LC-t fogadta. A hazaiak mindenféleképpen győzni szerettek volna, hiszen múlt héten nagyarányú vereséget szenvedtek el a Kiskőröstől. Ezen a hétvégén rendezték Akasztón a Mária Napi Búcsút, így a csapat ezzel a győzelemmel szeretett volna hozzájárulni az akasztói ünnephez.

 

-Hirdetés-

A mérkőzés első ziccere mégis a vendégek előtt adódott. Bozsik Máté lőtt kapu mellé. Öt percre rá ezt a másik oldalon Kerekes is megtette. A 20. percben Kerekes – Kapus összjáték után Palla került nagy ziccerbe, azonban közelről nem tudott a vendégkapuba találni, hiszen Kormos nagyot védett. Három perc múlva azonban már tehetetlen volt. Szabó Szabolcs eresztett meg egy nagy lövést jó huszonöt méterről. A labda veszélyesen csapódott lefelé és pont elfért a felső léc és a vendégkapus kezei között. Így ezzel a szépségdíjas találattal megszerezte a vezetést az Akasztó 1-0. A 35. percben gyorsan egyenlített a Kecskeméti LC. Sutus-Juhász Tamás ellen szabálytalankodtak a hazai védők a tizenhatoson belül. A játékvezető egyből a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt büntetőt Patvaros Zsolt higgadtan vágta be a jobb alsóba 1-1.

A szünet után támadóbban lépett fel az Akasztó a pályára. Már a középkezdésből egy nagy ziccert alakítottak ki, azonban Palla előtt óriási helyzetben elment a labda. A 71. percben újra visszavette a vezetést a hazai csapat. Szabó Szabolcs a tizenhatos bal sarkáról csavarta be a lasztit a jobb felsőbe. Védhetetlen lövés volt, újabb szépségdíjas találat 2-1. A 80. percben a vendég elpuskázták legnagyobb helyzetüket. A csereként beálló Nagy Levente jobb oldali lapos beadására középen Patvaros érkezett, akinek lövését óriási bravúrral védte Németh Zsolt a hazaiak kapusa. A 91. percben Németh Tamás harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos vonalánál. A megítélt pontrúgást maga Németh végezte el. És ha már két óriási gólt lőtt Szabó Szabolcs a meccsen, akkor ő sem akart lemaradni, hiszen mesterin csavarta be a lasztit a bal felsőbe Németh Tamás 3-1. Egy percre rá Kerekes Márk iramodott meg a jobb szélen, majd nagy ziccerben lőtt centikkel mellé.

Az Akasztó kárpótolta szurkolóit a múlt heti fiaskó után, győzelemmel járultak hozzá a focisták az akasztói búcsúhoz.

AKASZTÓ FC – KECSKEMÉTI LC 3-1

Akasztó FC: Németh Zs., Molnár, Kapus (Szrenkó A.), Kerekes, Boldizsár (Németh T.), Bajusz (Szabó N.), Vincze D. (Fábián), Palla, Szabó Sz., Dobosi, Márki vezetőedző: Szrenkó István.

Kecskeméti LC: Kormos, Szabó V.(Urbán), Balázs, Sutus-Juhász, Tóth A. (Nagy L.), Varga M. (Varga S.), Patvaros, Bozsik (Fekete), Kőrös, Gáspár, Bessenyei vezetőedző: Nagy Lajos

Szrenkó István vezetőedző – Akasztó FC:

– Úgy gondolom egy jó Kecskemétet vertünk meg. Véleményem szerint egy nagyon jó csapat. Az első félidőben az ő akaratuk érvényesült. Szerencsére azt kell, hogy mondjam elsültek a mai meccsen a lábak. Három gyönyörű gólt rúgtunk. A második félidőre úgy érzem átvettük az irányítást. Több helyzetet kidolgoztunk, mint a Kecskemét. Volt százas ziccerünk is, amit csak be kellett volna pöckölni, de elment a kapufa mellett a labda. A félidőben kicsit rendet kellett tenni a fejekbe, mert még mindig nem tudom mi annak az oka, hogy nem merünk focizni, vagy még a Kiskőrös elleni meccs bennünk volt. De átérezték a fiúk, és a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy igenis meg tudjuk csinálni. Az elején már jeleztük, hogy támadólag lépünk föl. Ott volt egyből a nagy ziccerünk szinte a középkezdésből. Nagyon jó időben lőttük a gólokat. És a végén le tudtuk zárni egy nagyon szép szabadrúgásgóllal. Le a kalappal a fiúk előtt a második félidei játékért. Így egy picit sikerült kiküszöbölnünk a múlt heti Kiskőrös elleni csorbát. További sok sikert kívánok a Kecskemétnek! 

MEGOSZTÁS