Üdvözlet Lupényból!
A Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmából kapott meghívást Kecel erdélyi testvértelepülésére, Lupényba. Szeptember utolsó hétvégéjén Haszilló Ferenc polgármester vezetésével egy kisebb létszámú küldöttség képviselte Kecelt.
Érkezés után a péntek estét a lupényi magyar közösség szüreti bálján töltötték, melyet Benedekfi Dávid és Antal Amália, a testvérvárosi kapcsolat legfőbb mozgatói szerveztek. A bált Cristian Resmerita szenátor is megtisztelte jelenlétével.
Az önkormányzati képviselőkből, bizottsági tagokból, hivatali dolgozókból álló delegáció tagjai szombaton lupényi magyarok kíséretében a Retyezát-hegységben túráztak, majd este ünnepségen vettek részt, ahol – a helyi polgármester hivatalos távollétében – Jakob Mesaros alpolgármester, Széll Lőrincz, Hunyad megye alprefektusa és Cristian Resmerita szenátor mellett Haszilló Ferenc polgármester is beszédet mondott.
Utóbbi kiemelte: 2009-ben, a testvérvárosi kapcsolat megkötésekor fontos szempont volt részéről, hogy szórvány magyar településsel társuljanak, és ott segítsék az anyanyelv ápolását és a magyar közösség összefogását. Lupényban példásan végzi ezt a feladatot Benedekfi Dávid, akit a közelmúltban EMKE (közművelődés-szervezés) és Barcsay Ákos-díjjal (szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek elismerése) is kitüntettek.
 
Az ünnepség után a kézdivásárhelyi Pittyes2es és Gyufa humorista trió szórakoztatta a közönséget.
Vasárnap a küldöttség tagjai a Strázsa-hegyen 1868 méter magasan lévő trianoni határkőhöz túráztak, mely Havasalföld és Erdély határán áll. Az út egy rövidebb szakaszát libegővel tették meg. Este román tánccsoport előadásával kedveskedtek a vendéglátók, melyen ismét részt vett az alpolgármester és Marius Baloui jegyző is, valamint azok a lupényi magyarok, akik túrázni kísérték el a kecelieket.
A látogatást mindkét részről pozitívan értékelték a városok vezetői.
Úgy látják, hogy fontos a kapcsolat aktív ápolása, a rendszeres időközönkénti találkozások. Ennek jegyében Haszilló Ferenc polgármester a jövő augusztusi szüreti napra hívta vendégségbe a lupényi delegációt.
 
Forrás, képek: Kecel Város Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira