Ha a helyi közösségek megmaradnak, megerősödnek, akkor az ország is erős lesz – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter november 10-én, csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Császártöltésen.

Gulyás Gergely a Magyar falu programban felújított Polgármesteri Hivatal ünnepélyes átadóján úgy fogalmazott, a magyar kormány továbbra is partner lesz abban, hogy a települések “álmai valósággá váljanak”.

“Ha nincs infrastrukturális lemaradás, akkor vidékén jobb élni, mint egy nagyvárosban”

-Hirdetés-

– tette hozzá.

A miniszter elmondta, a Magyar falu program célja, hogy lehetővé tegye a kisebb közösségek számára is, hogy a sportlétesítmények, a kulturális központok, a templomok, vagy éppen a városháza is megújulhasson. Ha a helyi közösségek megmaradnak, megerősödnek, akkor az ország is erős lesz – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy Császártöltés sváb történelme megmutatja a térség és az egész ország gazdagságát. Magyarországot az teszi gazdaggá, hogy a velünk élő nemzetiségek őrzik a saját identitásukat – emelte ki.
A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy legyen lehetőség a hagyományok ápolására és a településeken legyenek olyan ünnepek, amelyek évről évre emlékeztetnek a sokféle hagyományra.
A miniszer kiemelte, reméli, hogy “Magyarország szép jövő előtt áll, ami azt jelenti, hogy a kisebb településeknek, közösségeknek is szép jövője kell, hogy legyen”.

Bányai Gábor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Császártöltés “mindig takarékosan bánt a forrásaival, éppen ezért itt nem autópályákban és felhőkarcolókban gondolkodnak”, hanem a település közel 300 éves magyar és sváb kultúráját akarják megőrizni.

Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője

Takácsné Stalter Judit (független), a település polgármestere úgy fogalmazott: Császártöltés “kis település nagy álmokkal”, amelyek lassan megvalósulnak: felújították az óvodát, az iskola konyháját, a sportcsarnokot, a tájházat, a könyvtárat és most a Polgármesteri Hivatalt is – részletezte.

A Polgármesteri Hivatal energetikai felújítása során új tetőszerkezetet, új nyílászárókat, külső hőszigetelést kapott. Emellett fűtéskorszerűsítés történt és napelemeket is telepítettek az épületre.
Császártöltés a Magyar falu program keretében 113 millió forint támogatást kapott.

Forrás: MTI
Képek: Császártöltés ma Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS