November utolsó hétvégéjén sokan összegyűltek, hogy részesei legyenek az első adventi gyertya fellobbanásának. Pivarcsi Csaba polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kotmájer Mihály baptista lelkipásztor osztotta meg a közelgő karácsonnyal kapcsolatos gondolatait. Mint fogalmazott, a mindennapi életünk lehúzó gondjaira az a válasz, ha fölfelé tekintünk, hiszen a hit ereje emel fel minket.

-Hirdetés-

Az első gyertya meggyújtásakor a nagyvarsányi baptista gyülekezet énekkara szolgált az ünnephez illő énekekkel, majd a művelődési ház nagytermében egész estés hangversennyel örvendeztette meg a közönséget. A koncert kezdetén Kotmájer Mihály lelkipásztor köszöntötte és mutatta be az énekkart. A csengődi baptista közösség lelkészének első szolgálati helye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyvarsányban volt, innen az ismeretség. A Sebestyénné Molnár Zsuzsanna által vezetett kórus repertoárján ismert és kevésbé ismert énekek, himnuszok, spirituálék szerepeltek, egyebek mellett Händel, Dvořák, Kodály Zoltán, valamint amerikai zeneszerzők művei és André Crouch gospel énekes, dalszerző, lelkész alkotásai. A nagyvarsányi baptista gyülekezet lelkésze, Szólláth Imre röviden ismertette az egyes kórusműveket, és ő is köszöntötte az ünneplőket, hálát adva azért, hogy a többszöri meghívás ellenére a járványhelyzet miatt meghiúsult látogatásuknak immár eleget tudtak tenni.

Az ünneplő közösség vastapssal köszönte meg a kórus adventi hangversenyen végzett szolgálatát.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (90 db kép)
MEGOSZTÁS