2022. december 9-én pénteken este harmadik alkalommal gyűltek össze a kaskantyúiak a redezvényterületen. Kiss Istvánné Magdi óvó néni köszöntötte a rendezvényterületen összegyűlt ünneplőket. Ezután az óvodások kedves kis műsora következett. Karácsonyi  dalokkal, apró csengőik játékával, betlehemi jelenettel melengették meg a felnőttek szívét. 

-Hirdetés-

A harmadik adventi gyertya meggyújtása előtt Teréz nővér ünnepi gondolatait hallhattuk, aki elmondta, hogy az adventi koszorún az első gyertya Ádámot és Évát jelképezte, akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást. Ez a hit. Az adventi koszorún a második gyertya a zsidó népet jelképezte, akiknek kijelentette, hogy közülök származik a Messiás. Ez a remény. Az adventi koszorún a harmadik gyertya szűz Máriát jelképezte, aki megszülte a Fiút. Ez az öröm. A negyedik gyertya Keresztelő Szent Jánost jelképezte, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. Ez a szeretet. Majd e gondolatok mentén a család fontosságát hangsúlyozta. 

Ez idő alatt a település adventi koszorúja köré gyűltek a kisiskolások, hogy “közösen meggyújtsák” az öröm gyertyáját, miközben az Adventi hírnök című dal három versszakát elénekelték. 

Az ünnepség után a szülők és óvodapedagógusok önzetlen felajánlásának köszönhetően jótékonysági sütivásárt tartottak, ahol aprósütemények, zsíros kenyér, tea és forralt bor várta a falubelieket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS