„Civil összefogás a kárpátaljai közösségekért!”

Ez volt a mottója az adventi adománygyűjtésnek, ahol tisztítószereket, papír zsebkendőt, íróeszközöket és krétát is tartalmazott az a 200 kg adomány, melyet Bács-Kiskun megyében gyűjtöttek össze egy kárpátaljai oktatási intézménynek a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Civil Központok országos hálózata, valamint a Katolikus Karitász kezdeményezésére.

-Hirdetés-

Molnár Elvira, a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ szakmai vezetője elmondta, hogy megyénkben az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolának gyűjtöttek adományokat. „Felvettük az iskola igazgató asszonyával a kapcsolatot, aki tájékoztatott minket arról, hogy jelenleg milyen helyzetben tudnak oktatni, és mi az amire szükségük lenne.”

Molnár Elvira, a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ szakmai vezetője

Az igazgatónő elmondása szerint ahhoz, hogy el tudják kezdeni a középiskolai jelenléti oktatást egy óvóhelyet kellett keresniük, így az Aknaszlatinán található sóbányába költözött az intézmény. Az alapvető feltételek megteremtésére, mint a fűtés és az iskolai berendezések beszerzésére használják fel az egyre csökkenő forrásaikat, így sok esetben a tisztítószerekre, íróeszközökre, papírra, krétára már nem marad pénzük, így ezeknek a hiányzó dolgoknak a beszerzésében kérték a Bács-Kiskun megyei civil szervezetek segítségét.
November közepén kezdték el a gyűjtést, és december 2-án a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központról szállították el a Katolikus Karitász csepeli raktárába, ahonnan már meg is érkezett az összegyűjtött adomány Kárpátaljára.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS