A hagyományos és kedvelt közösségi ünnepet, mely a negyedik adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét, december 17-én, szombaton este tartották Csengődön.

Az adventi koszorú köré gyűlt résztvevők Pivarcsi Csaba polgármester köszöntője után Pénzes Péter lelkész ünneppel kapcsolatos gondolatait hallgathatták meg, melyben egyebek mellett a terheink hordozásáról, a gyermeki rácsodálkozás öröméről beszélt. Egy személyes történeten keresztül hangsúlyozta a keresés és megtalálás csodáját, mely – mint fogalmazott – a karácsony egyik legfontosabb üzenete a keresztyének számára.

A negyedik gyertyát Pénzes Péter lobbantotta lángra
-Hirdetés-

A gyertyagyújtás meghitt pillanatait az ünnep örömteli felvonása követte: Kovács Nikoletta művelődésszervező köszöntőjét követően a karácsonyi műsort a művelődési ház teraszán kialakított szabadtéri színpadon a csengődi iskola hatodik osztályosainak vidám tánca nyitotta meg: Németh Istvánné osztályát Geiger Vivien táncpedagógus készítette fel.

Ezt követően ismert ünnepi dallamok csendültek fel Lőrincz Veronika és Vanya Róbert énekművészek tolmácsolásában.
A hatodik osztályosok vidám tánca nagy sikert aratott

Az ünnepi műsort követően a közösségi téren ízletes falatok, meleg tea és forralt bor várta a résztvevőket. Az ünnepi finomságokért, az előkészületekért és az ételek-italok elkészítéséért köszönet illeti Kalocsai Ferenc alpolgármestert, Melkvi Lászlót, Hegedűs Attilát és családját, id. Kalocsai Ferencet, Kalocsai Ildikót, Batiz Attilát, Jenei Mihályt és Gurbai Lászlót.

A hagyományos karácsonyi adományozás során ezen az estén összegyűlt felajánlásokat a csengődi kultúrára, a művelődési ház közösségi programjaira fordítják majd.

Az élő adventi naptár ablaknyitogató programjának részeként ezúttal a művelődési ház ablakában tárult fel az aznapi, a 17-es szám. A szervezők 24-éig, még hét estén át várják a felfénylő ablakok vadászait.

Az adventi naptár 17. lapja a könyvtár ablakában csillogott

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (116 db kép)
MEGOSZTÁS