A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat célja, hogy olyan, a vármegyénkre jellemző termékkosarat, termékkínálatot állítson össze, melyben a legnépszerűbb, legmegbízhatóbb helyi termékek kapnak helyet.  A Fi200 nevet viselő Bács-Kiskun vármegyei termék- és szolgáltatáscsomag tartalmát a lakosság bevonásával, a vármegyénkben élők véleménye alapján igyekeznek összeválogatni, összeállítani.  

A vármegyei brand építésbe szeretnék bevonni mind a 119 települést, az itt élő helyi kézműveseket, termelőket és szolgáltatókat, mindezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy teret, lehetőséget adjanak a helyi gazdaság szereplőinek, szorgalmas munkájuknak méltó kirakatot, marketinget biztosítsanak. További célok között szerepel a vármegyei, térségi identitás, a lakóhelyhez, helyi közösséghez való kötődés, a helyben boldogulás, a helyben maradás erősítése.

-Hirdetés-

Terveik szerint a Petőfi Emlékév tiszteletére létrehozott megyei termék és szolgáltatás márka eljut a vármegye és az ország határain túlra is. A cél az, hogy a Fi200 termékjelölő rendszer méltó rangot, elismerést jelentsen a helyi termelőknek, az itt munkálkodóknak. A vármegyei brand, a kiváló termékek színes tára nem működik a fogyasztók és a termelők együttműködése nélkül. A feltárt kínálat és a most kutatásra váró kereslet egymásra találása, valamint az igények, elvárások feltérképezése a feladat.

A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat többek között ezért is szeretné eljuttatni mindenkihez az elektronikus kérdőívet, hogy valós képet kaphassanak az itt élők igényeiről, vásárlási szokásairól, a helyi termékek ismeretéről.

Az online kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, amellyel értékes ajándékot is nyerhetnek az érdeklődő fáradozók. (Aki az e-mail címét is megadja sorsoláson vesz részt).

A kérdések egyszerűek, lényegre törőek, viszont minden sort jelölni kell a válaszadásnál, hogy tovább léphessünk a következő oldalra.

A kérdőív kitölthető ITT,  valamint  elérhető a bacskiskun.hu oldalon és a vármegye facebook oldalán is. 

A kérdőívet április 1-ig lehet kitölteni.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegye, petofi200.hu

A kép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Írta: vira