Második alkalommal rendeztek nőnapi koncertet a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban. Ezúttal Christian Vozar zeneszerző, zongorista örvendeztette meg a jelenlévő közönséget csodálatos zongorajátékával.
Christian Vozar zeneszerző, zongorista

Nőnap alkalmából Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere köszöntötte a megjelent hölgyeket. Kedves gondolatokkal, szép idézetekkel fejezte ki tiszteletét a nők iránt. A polgármester beszéde után, főtisztelendő Fekete Szabolcs plébános vette át a szót, aki ugyancsak dicsérő szavakkal illette a gyengébbik nem képviselőit, valamint egy Kecelen született imádságot is elmondott értük.

-Hirdetés-

 

Christian Vozar 20 éve van jelen a zenei pályán. Elsősorban zeneszerzéssel foglalkozik, de immár 5 éve zongoristaként is tevékenykedik. 2022-ben alapította Kulturális Misszióként elnevezett vállalkozását, melynek fő célja, a béke közvetítése a munkásságán keresztül.  5 év alatt több, mint 100 000 embert szeretne elérni, megérinteni  a zenéjén keresztül, hazánkban és a világ számos pontján. Az este folyamán Bach, Beethoven és Chopin klasszikusai mellett, felcsendültek olyan híres filmek betétdalai is, mint pl. az Egy asszony illata, Meseautó, vagy a Love Story. Az ismert darabokon túl, saját komponálású mű is elhangzott Egy női lélek hangjai címmel melyet kifejezetten erre az alkalomra írt. A szívhez szóló koncert végén minden hölgynek meglepetéssel készültek. Egy-egy színes virágot vehettek át Haszilló Ferenc polgármestertől, valamint főtisztelendő Fekete Szabolcs plébánostól. A virágok átadásában a Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozói, Bajusz Tibor és Csuzi Tibor segédkezett.

A nők, asszonyok egy-egy színes virágot vehettek át Haszilló Ferenc polgármestertől, valamint főtisztelendő Fekete Szabolcs plébánostól

Szöveg, fotók: Ferró Zsófia

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira