2023. március 17-én 17 órai kezdettel a Bócsai Boróka Könyvtár helytörténeti előadást szervezett „Igaz történetek a régi tanyavilágból” címmel.

A civil kezdeményezést Belákné Vincze Mónika a Boróka Könyvtár vezetője fogta össze.
Az egybegyűlteket Ifj. Káposzta Lajos újságíró és történész köszöntötte, aki egyben a rendezvény szervezője és moderátoraként is közreműködött.
Az est vendége és Ifj. Káposzta Lajos beszélgetőpartnere, Vékony Gizella tázlári amatőr helytörténész volt.

Balról jobbra, Vékony Gizella, Ifj. Káposzta Lajos, Belákné Vincze Mónika
-Hirdetés-

A beszélgetés folyamán betekintést nyerhettünk a tázlári származású Vékony Gizella tevékenységébe, amit szívesen oszt meg a közösségi médiában is.
A helytörténeti kutatásaihoz, amik elsősorban a gyökerei feltárásával indultak, digitális forrásokat, a környékbeli idős emberek emlékeit, anyakönyvi kivonatokat, halotti bizonyítványokat, keresztleveleket, korabeli újságcikkeket, dokumentumokat használt fel.
Ezek vetítik elénk a képet, hogyan telepedtek le Bócsán és a környékén az emberek, hogy osztották ez időben a földeket, milyen viszonyok voltak akkoriban, hogy élték meg az ide betelepültek a mindennapjaikat. Mindezt a 40-es évek filmhíradóiból való videó bejátszásokkal, fényképekkel, újságcikkekkel alátámasztva.
Vékony Gizella élettörténetei alapján megismerhettük az akkori, nyomorúságos paraszti lét küzdelmeit, a tanyasi világ elvadult, elbutult, hiedelmekkel átitatott sorsait.

Közben ifj. Káposzta Lajosnak köszönhetően a kiskunhalasi származású Lakatos Vince író, újságíró, fotográfus, filmrendező élete és munkássága is feltárult előttünk.
Majd a beszélgetés folyamán megtekinthettük a két világháború közötti, – Futóhomok és Kiskunság című – az alföldi tanyavilágról készített dokumentumfilmjeit, amik a homoki szegény parasztok mindennapjait, küzdelmeit mutatták be.

A rendezvényt színesítette Csányi Alexa 8. osztályos tanulónak a témába vágó – az 1937-es Nemzeti Újság Bócsáról szóló két cikkének – felolvasása.

Csányi Alexa

Az est végén, Takácsné Böjtös Klára Bócsai Önkormányzati képviselő bejelentette, hogy az évtizedek óta működő bócsai Oncsa Tájház udvarán lévő pajtában kaptak helyet a régi mezőgazdasági (tanyasi) eszközök, melyeknek most megkezdődött a felújítása és karbantartása, ahol lehetőség nyílna a helység múltjának interaktív bemutatására.

A rendezvény közös beszélgetéssel és a részvevők megvendégelésével zárult.

Ifj. Káposzta Lajostól pedig megtudtuk, hogy a közeljövőben még terveznek hasonló előadásokat, amikben kitérnek majd a térség múltbéli egészségügyi helyzetére, a szociális védőhálóra, és az egészséges lakóházak építésének elterjedésére is.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)