Húsvéti Hagyományőrző napot tartottak Tázláron 2023. március 18-án szombaton. E napon került átadásra a Tázlári Közösségi Ház is, melynek nemzeti színű szalagját Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Bán Róbert polgármester vágták át.

-Hirdetés-

A tázlári közösség méltán híres rendezvényeiről, néphagyományaink ápolásáról, népművészeti és kézműves alkotásairól, hagyományos receptjeiről, és közösséget megmozgató erejéről.

Már korán reggel, 7 órától lehetőség volt közös húsvéti sütemények készítésére – kalács, rétes, pogácsa – a művelődési házban. Míg a terített svédasztalra sonka, kolbász és tojás került, bőségesen.

8 órától kézműves foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, ahol makramé és húsvéti díszeket készíthettek, valamint kipróbálhatták a papírfonást is. Míg az asszonyok a húsvéti süteményeket készítették. Közben már készült a hagyományos birkapörkölt is, melyet Márta György és fia készített el. Addig a gyerekek kisállatokat simogattak és vezetgettek, játszottak és kézműveskedtek.

Fél 10-től tojásfa díszítésre várták az embereket a parkban, ahol fél 12-től a húsvéti népi szokásokat elevenítették fel, így a vödrös locsolkodás sem maradhatott el az 1. osztályosok és a Tázlári Fiatalok részvételével.

Nyuszikészítő verseny is volt, mely alkotások azóta is a parkot díszítik. A versenyben részt vett: a tázlári óvoda középső és nagycsoportja, a 3. osztály, Berta Károly családja, Csiki Dorottya, Csiki Alíz, valamint Mezei Szonja, akik jutalmul oklevelet és ajándékot is kaptak.

Szintén fél 10-kor Kun Zsófia, a Bács-Kiskun vármegyei Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója nyitotta meg az első Bács-Kiskun vármegyei Szakkör kiállítást, mely Mártáné Czékus Györgyi (makramé) közművelődési munkatárs és Szilberhorn Lászlóné (papírfonás) segítségével és iránymutatásával jöhetett létre. A kiállítás két héten át tekinthető meg, ahol a 20-20 foglalkozás csodálatos munkáit mutatják be, melyeket A Szakkör résztvevői készítettek el.

A kiállításmegnyitót az új közösségi ház átadása követte. Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos adta át a Tázlári Közösségi Ház, Magyar Falu Programból felújított épületét, melyre közel 6 millió forintot nyert a Tázlári Rozmaring Asszonykórus.  

E napon került átadásra a Tázlári Közösségi Ház is, melynek nemzeti színű szalagját Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Bán Róbert polgármester vágták át (Forrás: Bányai Gábor országgyűlési képviselő facebook oldala)

Mint azt Bányai Gábor, közösségi oldalán tett bejegyzésében írja: „Követendő példa a települési összefogásra, melyet kormányzati szinten a Magyar Falu Program forrásainak köszönhetően tudtunk megerősíteni. Az önkormányzat megvásárolt egy elhagyatott ingatlant a Magyar Falu Programnak köszönhetően, melyet a helyi közösségek új terének szánt. A Tázlári Rozmaring Asszonykórus a Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap pályázatán ingatlan felújításra nyert forrást, melyből megszépülhetett az épület. Az együttműködés összeért, és a helyi hagyományőrző közösségek egy új színtérrel gyarapodtak.”

A közösségi ház átadóján énekelt a Tázlári Rozmaring Asszonykórus és felléptek a helyi csoportok is.

A népi hagyományápolást és a locsolkodást követően 12:30-kor került sor a közös ebédre, a parkban, melyen 150 fő vett részt.

A rendezvény a tázlári iskola tanulóinak Tavaszi Népdalversenyével folytatódott a művelődési házban, ahol az iskola 21 tanulója énekelt szülőknek, érdeklődőknek és a szakmai zsűrinek. A zsűri tagjai: Szabadi Ferencné, Ulakcsainé Lovas Jolán, Zsemberi-Szigyártó Éva voltak. A diákok a „Széles a Duna…” kötelező, és az általuk szabadon választott népdalt adták elő. Felkészítő tanáruk Péli Ottóné volt, aki a verseny szervezését is lebonyolította Mártáné Czékus Györgyi segítségével. A gyermekek arany, ezüst, bronz minősítést kaphattak produkcióikra. Különdíjban részesültek: Fülöp Eliza (4. osztály), Szalai Tímea (5. osztály), Péli Viola (8. osztály). A versenyt az iskola énekkarosainak műsora színesítette.

A szervezők előzetes várakozásait jóval felülmúlta a résztvevők létszáma, hiszen közel 250-en látogattak el a tázlári parkba és a művelődési házba a hagyományápoló programokat, a kiállítást és az átadót közösen megünnepelni.

A program anyagi hátterét a Tázlári Rozmaring Asszonykórus NEAO-KP-1-2022-6-00041 civil pályázata biztosította. 

Kiemelt kép: Bányai Gábor országgyűlési képviselő facebook oldala 

MEGOSZTÁS