Nyuszicsalogató-iskolanyitogató rendezvényt tartottak 2023. április 1-én a Bócsai Boróka Általános Iskolában.

Az elsőként 13 évvel ezelőtt, hagyományteremtő céllal elindított rendezvényt Barcsikné Weinhardt Éva, a Boróka Általános Iskola intézményvezetője és a délután fő szervezője nyitotta meg.

Barcsikné Weinhardt Éva
-Hirdetés-

A Nyuszicsalogató-iskolanyitogató programsorozat Bócsa Község Oktatásáért és Közművelődéséért Alapítványa, a Boróka Általános Iskola pedagógusai és dolgozói, valamint a közösség sorsát szívükön viselő szülők segítségével valósult meg.
Így ismét elmondható, Bócsán a jó cél érdekében széleskörű összefogásra, együttműködésre számíthatnak a szervezők.

Az iskola bemutatását, – a jövendőbeli első osztályosoknak, szüleiknek és az érdeklődőknek – valamint a húsvétra hangolódást összekapcsoló vidám tavaszi programokat több helyszínen élvezhették a vendégek.

A mozgalmas délután a Csiga Duó interaktív zenés műsorával kezdődött az iskola Sportcsarnokában.

A pedagógusok, a szülők és régi diákok a rendezvény alatt büfét működtettek, lufit hajtogattak, csillámtetoválást készítettek. A tantermekben több módon lehetett tojást festeni és húsvéti dísz alkotására is volt lehetőség. Természetesen az örök kedvenc az arcfestést és hajfonás sem maradhatott el.

Kicsik és nagyok egyformán élvezték a programokat

A nyolcadik osztályosok egy kényelmes, pihentető „chill zónát” hoztak létre az iskola folyosóján.
Sláger volt ismét – szülői felajánlásként – a vattacukor is.
A szabadtéri kemencében pedig az alapítvány tagjai kenyérlángost és pizzát sütöttek.

Mivel az intézmény ökoiskola, így nagy hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításra, környezetvédelemre, ami visszatükröződött többek között a húsvéti dekorációnak felhasznált alapanyagokban és az aula díszítésében is.
A gyerekek örömére a könyvtárban az intézmény munkatársai segítségével gipszfestés volt, a Varró Klub tagjai közreműködésével pedig kedves kabalafigurákat készíthettek textilből.
A tojáskereső játéknál még a modern technika is megjelent, tableten működtetett szerencsekeréken sorsolták ki a nyereményeket.

Szabadtéri programként a kézilabdapályán, játékos sportvetélkedőn lehetett részt venni.
A sokrétű és izgalmas családi rendezvényt hüllőbemutatóval és ásványkiállítással színesítették.
Hüllőbemutatót is tartottak

Érdekes, sokszínű program volt a mai. A szervezők remélik, hogy mindenki jól érezte magát és ezúton is köszönik a támogatóknak, segítőknek, hogy szívvel, lélekkel mellettük álltak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (93 db kép)