A vármegyei harmadosztályú bajnokság középcsoportjának 18. fordulójában az Akasztó FC II. a Kecel FC II. együttesét fogadta. A hazaiak továbbra is a dobogóért harcolnak, míg a vendégek a középmezőnyben helyezkednek el. A találkozón végül nagyarányú hazai győzelem született.

Már az ötödik percben gólt szerezhettek volna a hazaiak, azonban Tóth Sándor nagy helyzetben mellélőtt. A 10. percben a vendégek részéről Holczimmer Tamás küldött kapura egy labdát, melyet Váczi védett. A 17. percben Hlavács lövését védte a vendégek kapusa, majd a kipattanót Suhajda lőtte mellé. A 27. percben szerezték meg a vezetést az akasztóiak. Suhajda Gergely egy kiugratás után egy az egyben mehetett a vendég kapura. A helyzet végén higgadtan lőtt a keceli hálóba 1-0. Öt percre rá Szabó Norbert cselei után Suhajda Gergelyhez továbbította a labdát, aki egyből lőtt a kapura, lövését még blokkolták, azonban a labda éppen Tóth Sándor elé került, aki közelről kotorta be a labdát a vendég hálóba 2-0. Két perc múlva szépítettek a keceliek. Egy labdaszerzés után Kovács Norbert talált a hazai hálóba 2-1. A 40. percben egy hazai szöglet után Prucser Zsolt a gólvonalról mentett. Két perc múlva azonban újra kétgólos volt már a hazai előny. Suhajda Gergely egy csel után a kijövő kapus mellett újra higgadtan lőtt Gerstner kapujába 3-1.

Suhajda Gergely kétszer volt eredményes a találkozón
-Hirdetés-

A második félidőben két nagy hazai helyzet is kimaradt az első tíz percben. Az 55. percben a vendégek részéről Holczimmer Tamás szabadrúgását védte Váczi. Öt perccel később Suhajda-Tóth összjáték után Tóth passzolta középre a labdát, melyet közelről Hlavács István lőtt a kapuba, 4-1. Ezek után még kétszer találtak be a hazaiak. Először egy Hlavács továbbított, és Suhajda Gergely cselei után passzolt az érkező Szabó Norberthez, aki közelről lőtt gólt, 5-1. Pár perccel később újra Szabó volt eredményes, ezúttal Hlavács szöglete után fejjel vette be a keceli kaput, 6-1. A második félidőben a csapatoknak a nagy esővel is meg kellett küzdeniük. A találkozó végén még szivárványban is gyönyörködhettek a kilátogató nézők.

A második félidő közepén nagy eső nehezítette a csapatok dolgát

Akasztó FC II. – Kecel FC II. 6-1

Akasztó FC II.: Váczi, – Fésüs T., Pecznyik (Gubán Z.), Szabó M. (Hlavács), Tóth (Soós), Suhajda, Podmaniczki, Borsik, Szabó N., Gubán D., Fésüs D.

Kecel FC II.: Gerstner, – Prucser, Schuszter, Császár, Doszpod (Marton), Vágó, Ficsor, Orcsik (Szabadi), Varga, Kovács N. (Tamaskó) Holczimmer (Vancsics)

Vágó Andor labdával
Fésüs Dávid, az Akasztó FC II. csapatkapitánya:

-Nehéz mérkőzésre készültünk, hiszen közel volt hozzánk a tabellán a Kecel. Ősszel ott kikaptunk, így kicsit bennünk is volt egy tüske, vissza akartunk vágni az őszi vereségért. Sajnos a találkozó elején nagyon sok ziccert kihagytunk. Jöttek a helyzetek, folyamatosan mentünk előre. Szerencsére az első gólt mi lőttük, és utána jött a többi találat is. Bár megjegyezném, hogy volt lehetősége a Kecelnek, hogy visszajöjjön a meccsbe, egyszer be is találtak. A második félidőben jobban bírtuk energiával, míg a Kecel kicsit elfáradt, így a végére nagyarányú győzelmet arattunk. Színvonalas, hajtós találkozó volt. További sok sikert kívánok a Kecelnek!

Doszpod Ferenc – Kecel FC II.:

-Nagyon nehéz helyzetben van a csapat, kevesen vagyunk, de mindenki jön és próbálja tenni a dolgát. Sok sérültünk van, ma is hárman nem akarták vállalni, de mégis játszaniuk kellett sérülten is. Ehhez képest, főleg az első félidőben jól tartottuk magunkat. Sajnos mindkét félidőben több hibával dolgoztunk, mostanság ezek jellemeznek minket, hogy szinte mi adunk gólpasszokat az ellenfélnek. Ez a szezon most ilyen, ezen túl kell lennünk és majd meglátjuk mit hoz a jövő. Most nem a felsőházban vagyunk, hanem az alsóházban leszünk. Gratulálok és további sok sikert kívánok az Akasztónak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS