2023.április 01-02-án kétnapos lovasversenyt rendeztek a Hatvani Lovastanyán. A keceli lovarda sportegyesülete (NLK Lovasakadémia SE) XII. alkalommal rendezte meg az eseményt.

Hatvani Zalán az egyesület elnöke elmondta, hogy 6 kategóriában mérhették össze tudásukat a résztvevők.

-Hirdetés-

Díjlovaglásban – haladó kategóriában – a népes mezőny élén Németh Vivien végzett Sunnyval, míg a kezdő díjlovas versenyszámot Csánk Eszter nyerte Emesével.

Díjlovaglás

Szombat délután a verseny egyik leglátványosabb versenyszáma a díjugratás következett. Itt 80-90 cm-es magasságon összesen 9 ugrást kellett teljesíteni. Az alappályát mindössze két lovas tudta hibátlanul befejezni, így ők kerültek az összevetésbe. Itt már magasabbra emelt akadályokon végül a Hatvani Örs-Mokka páros győzedelmeskedett Lajkó Laura és lova, Szikra előtt.

Díjugratás

Vasárnap délelőtt az ügyességi versenyszámok kerültek megrendezésre. Itt a kezdő kategóriát Szikor Hanna nyerte Emesével, a könnyű kategóriát Hatvani Botond Bársonnyal. Az olyan látványos elemekkel tűzdelt versenyszámban – mint vízben lovaglás, rönk ugratás ,mászatás – nehéz kategóriában szintén Hatvani Örs állhatott a dobogó legmagasabb fokára Mokkával.

Ügyességi versenyszámok

Szöveg, képek: Dr. Hatvani Csilla

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira