A belterületen, engedély nélküli FÚRT KUTAK bejelentési kötelezettsége kapcsán egyelőre nincs semmi teendője a tulajdonosoknak! – nyomatékosítja legfrissebb  facebook bejegyzésében Font Sándor országgyűlési képviselő. 
 
Ahogyan az bejegyzésében írja: „Az Országgyűlés már megpróbálta jogi környezetbe foglalni az új szabályozást, de azt az Alkotmánybíróság egy összeférhetetlenség miatt megsemmisítette. A törvényalkotás újraindul, ami komoly kihívás az előkészítést végző csapatnak. Természetesen fontos a környezet, a víz védelmének szempontjai és az Alaptörvényben lefektetett keretek, de ugyanilyen fontos a gazdák, és a kúttulajdonosok érdekei is. Dolgozunk az eljárásrend jogszabályi formába foglalásán, de addig is a legfontosabb: a házi fúrt kutak (és a külterületen 50 m-nél nem mélyebbre fúrt öntözési célú kutak esetében) egyelőre semmit nem kell tenniük a tulajdonosoknak. Munkánk eredményeként reméljük, hogy olyan jogszabályt sikerül elfogadnia a Parlamentnek, amely megfelel a környezetvédelmi szempontoknak, a kút-tulajdonosoknak, és az Alaptörvényben foglaltaknak is…” 
 

-Hirdetés-

Forrás: Font Sándor facebook oldala 
Kiemelt kép: illusztráció 

 
MEGOSZTÁS
Írta: vira