2023. április 15-én, szombaton délelőtt faültetéssel egybekötött közösségépítő, tavaszköszöntő rendezvényt tartottak Kaskantyún, a csapadékvíz tározó környezetében. Az önkormányzat szervezésében, a lakossági összefogásnak köszönhetően, a borongós és esős idő ellenére is egy vidám délelőttöt tölthettek együtt a vállalkozó kedvű helyiek. Az eseményt közös ebéddel zárták, melyet Kaskantyú Község Önkormányzatának munkatársai készítettek el.

A faültetés kezdetén Újházi Zsolt József polgármester tartott eligazítást
-Hirdetés-

„TOP projektünk: a csapadékvíz tározó megvalósulását követően, célunk az, hogy kialakítsunk egy 10 hektáros szabadidőparkot, a víztározó köré. A nyers földmunkálatokkal végeztünk, így most zöldíteni fogjuk a területet. Ezt a programot bele tudtuk venni egy korábban elindított pályázatunkba, olyan projekt formájában, amelynek közösségszervező ereje van. Így tudtunk vásárolni speciális fűmagot, amely nem egy pázsit, hanem egy legelőfű vegyes mix, mely olyan összetevőket tartalmaz, melyek a természetben is megtalálhatóak. Ezt már elvetettük, majd vásároltunk 100 darab nagyobb méretű facsemetét – kőrisfát, vadkörtefát és vadszilvafát – melyeket fasorokként ültetünk el. Továbbá olyan sarjak is kerülnek a területre, mint a kökény, a galagonya, vagy az orgona. Fontos számunkra, hogy ne tájidegen növények legyenek, illetve olyanok se, melyek allergizáló hatásúak, ezért kerültük például a nyárfaféléket. Egy olyan kis faunát szeretnénk itt kialakítani, ami a szemet is gyönyörködteti, ugyanakkor szabadidős és közösségi események helyszínéül is szolgálhat. Szeretnénk majd egy sétányt is kialakítani itt, padokkal, hogy ki lehessen ülni a vízpartra, illetve pavilonokat is telepítenénk a területre. Most ennek a kezdeti lépéseit tesszük meg” – mesélte az esemény kezdetén a polgármester. 

Közel 200 fa és cserje került elültetésre ma délelőtt

„Nagy öröm számunkra, hogy az elképzelésünknek megfelelően közel 50-en részt vesznek a faültetésben. Megmozdult a falu apraja-nagyja, aminek nagyon örülök, hiszen ez az ő érdekük is. 15 évvel ezelőtt, ezen a területen még reklámszatyrokat fújt a szél, mivel korábban itt volt a szeméttelep (nem a tó helyén), mely kultiválva lett. Hagytuk pihenni. Monitoring kutakat fúrtunk, közben figyeltük a víz minőségét és összetételét. Nagyon jó minőségű itt a víz, nem szennyezett. Már régóta szerettük volna ezt a területet visszaadni úgy a természetnek, hogy az egy felvállalható dolog legyen, illetve valamilyen úton módon a falubeliek szabadidős tevékenységét szolgálhassa” – tette hozzá. 

Csapadékvíz elvezetése és megtartása Kaskantyún a TOP-2.1.3-16-BK1-2021-00040 azonosítószámú projekt keretében valósult meg

Ezt az alkalmat az önkormányzat szervezte, mely a facebookon lett meghirdetve. A fák gondozását és a terület karbantartását is az önkormányzat végzi majd a jövőben. 

A vízfelület 2,7 hektáros 

Videó: Kaskantyú Község Önkormányzata 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (57 db kép)
MEGOSZTÁS