2023. május 27-én tartották az immáron hagyományos majális falunapot a soltszentimrei lakosok. Idén XIII. alkalommal került megrendezésre a „Szentimre Majális”, a Művelődési ház mellett található Közösségi parkban.

-Hirdetés-

A majális keretein belül szokás szerint egy főzőversenyt is meghirdettek, melyre előzetes regisztrálással lehetett jelentkezni. A fő alapanyagot az önkormányzat biztosította. A főzőverseny lehetőséget adott családoknak, baráti társaságoknak, és cégeknek, hogy összemérjék tudásukat a zsűri előtt.

A fő alapanyagokat az önkormányzat biztosította

Délelőtt a gyermekeknek kedveztek, különböző ügyességi versenyekkel és gyermekprogramokkal. Kipróbálhatták magukat pingpongban, csocsóban és fociban is. Továbbá ingyenes légvárral és arcfestéssel is kedveskedtek a gyerekeknek.

Sok játékban kipróbálhatták magukat a gyerekek

Ebéd után Nagy István polgármester úr kihirdette a főzőverseny győzteseit:

III. helyezett: Nagy Zsolt
II. helyezett: ifj. Szalka József
I. helyezett lett: Markó és Fiai
Különdíjat kapott: Lukács Tamás
A legjobb birka díjat pedig Kovács József kapta.

Változatos produkciókat láthattak az érdeklődők

Az ebédet követően szórakoztató műsor vette kezdetét a szabadtéri színpadon. Elsőként Nagy István polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd az óvodások előadása következett. Felléptek még az általános iskolások, a néptáncosok, az óvodás szülők-pedagógusok és a helyi Bitangolók is. A színes és szórakoztató műsorokat követték a sztárvendégek. A Geri Betli Duo tartott egy koncertet, ezzel csodás hangulatot teremtve.

Koncert is volt

Az este folyamán a kilátogatók megtekinthettek a tűzijátékot, majd részt vehettek a helyi utcabálon. A késő éjszakáig tartó mulatozáshoz a hangulatot a PS-MUSIC DUÓ biztosította.

Szöveg, fotók: Kiss Barbara

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (113 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira