A június 4-i nemzeti emléknap előtt két nappal, június 2-án pénteken reggel a Szentháromság-templomban Fekete Szabolcs atya által celebrált szentmise előzte meg Kecelen a trianoni megemlékezést.
A szentmisén a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói közül is néhányan részt vettek

Ezt követően a Ligetben, a Trianon-emlékműnél idézték fel a 103 évvel ezelőtt történt Magyarország sorsfordító eseményeit, a trianoni békediktátum aláírásának 103., és a nemzeti összetartozás napjának 13. évfordulója alkalmából.

-Hirdetés-

A Himnusz eléneklése utána Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák című versét Kovács Brigitta, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6. a osztályos tanulója szavalta el. Felkészítője: Bergerné Lavati Erzsébet.  

Kovács Brigitta verset mondott

Haszilló Ferenc polgármester beszédében a történelemkönyvekből is jól ismert eseményeket, és annak részleteit idézte fel. „A történelem kereke azonban egyre forog, és az évtizedek, évszázadok múltával egyre nehezebb fiataljaink számára a régmúlt idők megértése, valamint az ismeretanyag átadása, és az összefüggések átlátása, átláttatása. Trianonra úgy érdemes gondolni, hogy az valamilyen módon előremutató legyen” – tette hozzá a polgármester.

„A nemzet közös emlék a múltból, és közös terv a jövőre.”

(Ernest Renan francia vallástörténész)

Haszilló Ferenc Kecel polgármestere

Kiemelte, hogy olyan történetek kellenek, amelyek jól megragadhatóvá teszik a múlt történéseit a fiatalok számára. Hozzátette – „fontos, hogy ezekről ne csak az emléknap alkalmával beszéljünk, hanem keressük az új impulzusokat a hétköznapokban is a történészek, kutatók meglátásai, felvetései, valamint könyvek, filmek, cikkek alapján”.

Végül Apponyi Albert gróf szavaival zárta sorait Haszilló Ferenc:

„Ha a térképen összeszorítják is Magyarországnak határait, Magyarország igazi határai addig fognak nyúlni, ahol igazi magyar lelkek laknak.”

A Csík Zenekar: Hazám című számát Shan Yanran 8. osztályos és Máté Anna 5. osztályos tanulók énekelték el. Felkészítőjük: Illésné Márin Éva.

Shan Yanran és Máté Anna énekükkel tették meghitté az alkalmat

Ezt követően a Trianon-emlékműnél koszorút helyezett el:

  • Kecel Város Önkormányzata nevében Haszilló Ferenc polgármester és Dr. Beros András jegyző,
Dr. Beros András jegyző és Haszilló Ferenc polgármester [b-j]
  • A Római Katolikus Egyház nevében Fekete Szabolcs plébános, Stefszki Ferenc káplán és Pap József diakónus,
Pap József diakónus, Fekete Szabolcs plébános, és Stefszki Ferenc káplán [b-j]
  • a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség keceli szervezete részéről Kovács László és Németh Mihály,
Kovács László és Németh Mihály [b-j]
  • a Kereszténydemokrata Néppárt keceli szervezete nevében Dr. Gubikné Németh Katalin és Benedeczki Éva,
Dr. Gubikné Németh Katalin és Benedeczki Éva [b-j]
  • a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében Béleczki Dalma,
Béleczki Dalma
  • a Kecel Összeköt Egyesület nevében Sendula Anita és Vulman József képviselők,
Sendula Anita és Vulman József [b-j]
  • a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége keceli szervezete képviseletében Herczeg Mihály és Zsámboki Mihály,
Zsámboki Mihály és Herczeg Mihály [b-j]
  • a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége részéről Tóth Lászlóné és Raffai Endre,
Tóth Lászlóné és Raffai Endre [b-j]
  • a keceli Tűzoltóság és a Kistérségi Nemzetőr Egyesület-Kecel közös koszorúját Travnik János parancsnok kísérte.
Középen Travnik János parancsnok

A megemlékezés zárásaként közösen énekelték el a Szózatot az egybegyűltek.

A KÉSZ keceli szervezete és a keceli Római Katolikus Plébánia jóvoltából június 4-én (vasárnap) 16.30-kor Kecelen is megszólalnak a harangok. Tisztelettel emlékezzünk!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (139 db kép)
MEGOSZTÁS